2009 11. 28.

A felismerések napról-napra jelen vannak most az életemben. Folyamatosan tanulok és tanítok, mert a kettő együtt jár - nem szétválasztható. Ez is egy fontos felismerés...

A bizonytalanság, a kétely még megjelenik, de már egyre rövidebb ideig tud közelférkőzni hozzám. Minden változik, nem csak bennem, de a környezetemben is. Egyre több csalásra derül fény, egyre több manipulációra szembesülünk az életünkben, de egyre növekszik az emberek tudatossága is, és ez az, ami igazán számít.

A tudatosság szintjének emelkedése mindannyiunk életére hatással van - még akkor is, ha ez nincs szándékunkban. Nem a szándék számít, hanem a tudatos döntést követő cselekedet.

Nehéz időszakon mentem keresztül, és bár a nehezén már túl vagyok, még mindig akad megoldandó problémám. Minden nap szembe kell néznem a "kísértésekkel", de nem is bánom, mert csak így lehet teljes értékű önismeretre szert tenni. Megfigyelem a reakcióimat, figyelem, hogy mi az, amire rosszul reagálok, mi kelt ellenérzést bennem. Mindig találok valamit, amin változtatnom kell, hogy megszabadulhassak a rossz beidegződések és negatív gondolatminták terhétől. Megfigyelem a gondolataimat, a beszédemet és a cselekedeteimet, azt, hogy mit miért teszek, és bizony érdekes dolgokat veszek észre. Meg tudom állapítani, hogy egy bizonyos reakció milyen hatásra jön létre bennem, és hogy mire vezethető ez vissza.

Gyakran úgy érzem, mintha édesapámat, vagy édesanyámat hallanám, amikor egy ilyen válaszreakciót tudatosan megfigyelek magamban. Vagyis ez azt jelenti, hogy átvettem az ő viselkedésmintáikat, és ezek úgy jönnek elő most belőlem, mintha csak biciklit vezetnék: automatikusan, gondolkodás nélkül. És éppen ez a veszélyes benne, hogy közben eszünkbe sem jut, hogy másképpen is lehetne, spontán reakciót is adhatnánk, saját magunkat adhatnánk válaszként arra a bizonyos élethelyzetre, nem csak azt, amit már unalomig ismételgettünk eddigi életünk során.

"Az élet, mintha feledékeny volna, folyton önmagát ismétli. Ha nem figyelsz oda, akkor tovább ismétli magát, tovább forog, mint egy kerék. Ezért hívják a buddhisták ezt az élet és halál kerekének - az idő kerekének. Úgy forog, mint egy kerék: a születést halál követi, a halált pedig születés; a szerelmet gyűlölet követi, a gyűlöletet pedig megint szerelem; a siker után kudarc jön, azután megint siker... Csak figyeld meg!
Elég, ha néhány napig valóban odafigyelsz, és feltűnik előtted az egész működési rendszer; a kerék működési rendszere. Egyik nap csodálatos reggelre ébredsz; nagyon boldognak és vidámnak érzed magad - egy másik napon pedig olyan tompa és lehangolt vagy, hogy azon töprengsz, hogyan végezz magaddal. Pedig előző nap még tele voltál élettel, boldogsággal, és mélységes hálát éreztél Isten iránt ezért a hangulatért. Most meg itt siránkozol, és nem látod értelmét annak, hogy tovább élj... És ez egyre csak így megy, és te nem veszed észre ezt a sablont.
Amint meglátod a sablont, ki tudsz ugrani belőle."

 

Osho

Sokan úgy élik le az életüket, hogy észre sem veszik, hogy egy mókuskerékben mennek körbe-körbe. Csak taposnak, és nem is mernek megállni egy pillanatra sem, mert félnek az ismeretlentől. Mi lesz, ha megáll a mókuskerék? Az, hogy végre lehetőségük lesz kilépni belőle, új helyzeteket, új lehetőségeket ismerhetnek meg. Persze ez némi veszéllyel is jár. Esetleg rájössz, hogy mindvégig egy nagy ketrecben voltál... mint egy tengeri malac. De ne legyünk disznók. Emberek vagyunk, és ahogy mondani szokták: Nagy az Isten állatkertje... Na meg tévedni emberi dolog... A tévedésünket beismerni pedig már egyenesen isteni. De csak így lehet új felismerésekre szert tenni: tévedések által.

Tévedések vígjátéka az élet, csak egy a gond: elfelejtettünk nevetni a poénokon, mindent magunkra veszünk, mindenért megsértődünk. Nem értjük a viccet. A nézőtéren viszont egyre nagyobb a derültség. Olyan nagy átéléssel játszunk, olykor egyenesen tesszük a hülyét. Úgy belemerültünk a játékba, hogy teljesen elfelejtettük: színészek vagyunk, és az előadás egyszer majd véget ér. Jó színészek vagyunk, szívvel-lélekkel játszunk az élet színpadán, és az előadás egyszerűen csodálatos, épp csak meg kellene tanulnunk kacagni magunkon, meglátni a poént, megérteni a viccet. Ez az egész egy nagyszabású előadás: isteni színjáték. Miért csak a nézők élvezzék az előadást? Épp olyan élvezet, épp olyan mérhetetlen örömforrás lehet számunkra is. Jusson eszünkbe: remek színészek vagyunk. Játsszunk egymással a legnagyobb tisztelettel, hiszen mindannyian főszereplők vagyunk a saját életünkben.

Azzal a panasszal fordul az orvosához a beteg, hogy már 4 napja nem volt széklete. A doktor kifaggatja, hogy pontosan merre lakik, milyen messze van a ház kapuja a rendelő kapujától, a ház kapujától milyen messze van a lakás ajtaja és, hogy a lakásajtótól hogyan lehet eljutni a mellékhelyiségig. Mikor mindegyik kérdésre megkapja a választ, patika mérlegen kimér egy bizonyos mennyiségű fehér port, azt belekeveri egy pohár vízbe és ezekkel a szavakkal nyújtja át páciensének:
- Uram, ezt igya meg, aztán induljon haza, mire odaér, meglesz az eredmény.
Az orvos néhány nap múlva összefut a páciensével az utcán és megkérdezi, hogy hatott-e a szer. Mire a beteg:
- Doktor úr! Ön zseniális! Minden elismerésem az öné! Ekkora távolságon csak 5 métert tévedni....