2009. 09. 19.

Tegnap bekerültem egy kórházba, ami nem igazán nyerte el a tetszésemet. Úgy éreztem, hogy nincs szükségem erre a kezelésre...

Az idefele vezető úton úgy tűnt nekem, hogy egy intenzív regressziós hipnózison megyek keresztül, ezért sok fura dolgot hoztam felszínre a gyerekkorommal kapcsolatban. Ennek egy része hangosan hangzott el (a szüleim és a feleségem hallatára), másik részét viszont jobbnak láttam elhallgatni - talán az egészet el kellett volna, de nem voltam egészen magamnál, így az önkontroll ez esetben nem működött.

Itt a kórházban gondolkodás nélkül aláírtam két papírt kitöltetlenül, és ez bánt, mert nem kellett volna - utólag tudom, hogy akkor még nem voltam teljesen magamhoz térve, bármit aláírathattak volna velem. Csak azért tettem, mert hallottam apámat, hogy "Fogadjunk, hogy olyan bolond, hogy még a beutalási papírt is aláírja kitöltetlenül!" Úgy gondoltam akkor, hogy legyen meg neki a hite szerint, az akarata szerint... Ezért alá is írtam a papírokat, már csak azt szerettem volna megkérdezni tőle, hogy "Na most már boldog vagy?"

Én minden áron azon vagyok, hogy boldogan éljek, és megteszek mindent azért, hogy más is boldog legyen.

Az este, miután elmentek, és itt hagytak, fel és alá járkáltam a folyosón, mert nem tudtam megérteni, hogy mi miért történt. Úgy éreztem, hogy a beutaló papírra rá kellett volna írnom, hogy kitöltés nélkül írtam alá... Most azt írhatnak rólam amit akarnak, apám meg lobogtathatja a papírt boldogan, hogy ne tényleg milyen bolond vagyok...

Úgy éreztem, hogy leállt a vérkeringés a sarkamban, ezért az egyik orvostól próbáltam is elkérezni, hogy a Vásárhelyi ismerőseimnél tölthessem az éjszakát. Utólag tudom, hogy ez is hiba volt.

A testvéremmel kapcsolatban én nagy hálát érzek, és a feleségemmel is, csak azt nem értem, hogy édesapám miért akar minden áron bolondot csinálni belőlem? Sokszor mondogatta nekem, hogy "bolond vagy", "bolondnak nincs törvénye", és ez nagyon rosszul esett nekem. Megpróbáltam megmutatni, hogy a bolond is pont olyan ember, mint bárki más, csupán hallucinációi vannak, amiket nem tud megkülönböztetni a valóságtól.

Valójában nekem nincsenek hallucinációim, csupán egyfajta játék volt ez, hogy megpróbáljam eljátszani a félkegyelmüt, a "képzelt beteget", mindezt csak azért, hogy édesapám fogadjon el és szeressen végre olyannak, amilyen vagyok!

2009. 09. 20.

Rájöttem, hogy túl nagy fontosságot tulajdonítottam annak, hogy ki mit mond rólam, és főleg az édesapámmal kapcsolatban érzek így. Sajnálom, hogy nem vagyok többre képes, csak azt kérem, hogy fogadjanak el olyannak, amilyen vagyok. Most már sokkal jobban érzem magam, hogy mindezt leírhattam. Tudom, hogy sok buta dolgot követtem el az utóbbi napokban, de kérek szépen mindenkit, hogy segítsenek helyre jönnöm, ha úgy látom: egyedül vagyok, és nem vagyok képes változtatni.

A legnagyobb segítség az, ha hazamehetek a gyerekeimhez, mert nekik szeretnék mindent megadni, és elfogadni őket olyannak, amilyenek.

Nem értem, miért röhögnek rajtam, én mindvégig legjobb tudásom szerint cselekedtem, és mindig igyekeztem az elvárásoknak maximálisan megfelelni.

Érzem, hogy most már minden rendben van, és csak azt kívánom, hogy legyen meg az Isten akarata, és nem az enyém. Rábízom magam Istenre, nem leszek többé "hitetlen Tamás!" Mert Frédi vagyok, én vagyok a saját valóságom főszereplője, és nem hagyom, hogy saját életemben másodszerepbe kerüljek.

Bár az élet nagyon kedves,

mégis mindig csupa szennyes.

Báb voltam, hernyó voltam korábban, aki bebábozódott, de most már pillangó vagyok, és érzem, ahogy kibontakoznak a szárnyaim. Boldog vagyok, mondhatni "repülök".

Ezt úgy éreztem, hogy le kell írjam, meg kell osszam a naplómmal, és mindenkivel, aki el fogja olvasni...

2009. 09. 21.

Ma reggel meglátogattak a feleségem és az édesanyám. Nagyon megörültem ennek, nem is gondoltam, hogy ilyen korai órában képesek lesznek ide jönni és meglátogatni.

Tudom, hogy minden jóra fordul mostantól, csak türelem kell hozzá. Hálásan köszönöm mindenkinek, aki segített ebben a "felébredésben"! Jól vagyok, egészséges és kiegyensúlyozott! "Aki nem hiszi, járjon utána." De a valódi mese még csak most kezdődik, ebben egészen biztos vagyok. Úgy érzem, ezt be is tudom bizonyítani, ha arra van szükség, mert jelenleg mindenki csodálkozik, sőt - úgy érzem - fél attól, ami körülöttem és velem történt az elmúlt napokban.

Átkerültem Dr. R. Attila betegei közé, és itt már minden más, sokkal jobbak a körülmények, mint amilyenek korábban voltak. Hangulatom is jobb lett.

Egy csepp vízben lásd meg az óceánt,

egy kis emberben pedig az istent.

Egy kis kutya, mint egy totem,

végigkísér életemen.

Felébredtem egy tojásból, bár elég későn,

de hiszem, hogy feljuthatok én is a lépcsőn.

Ma hallottam egy jó viccet Árpádtól, az unokatestvéremtől:

Két sas üldögél a sziklán, egyszer csak odaül közéjük egy nyuszi.

- Mit csináltok itt?

- Lazulunk.

- De jó, ideülhetek én is?

- Hát persze.

Egyszer aztán az egyik sas gondol egyet és elrepül. A nyuszi megkérdezi:

- Mit csinál ez?

- Lazul...

Egy idő után elrepül a másik is, erre a nyuszi gondol egyet és ő is leugrik. Ahogy esik lefele, odarepül az egyik sas, és megkérdezi:

- Nyuszika, te tudsz repülni?

- Nem.

- Hű, de laza vagy!

Azt hiszem ebből számomra az a tanulság, hogy el kell döntenem: nyuszika vagyok-e vagy sas... Nagyon nem mindegy. :o)

2009. 09. 22.

Rájöttem, hogy nagyon sokat tévedtem, ítélkeztem, idegesítettem az embereket, és őszintén bocsánatot kérek mindenkitől...

Soha többé nem leszek más, csakis az leszek, aki vagyok. Vagyok, aki vagyok: Frederic.

2009. 09. 23.

Ma reggel úgy ébredtem, hogy most már teljesen jól vagyok, életvidám és tettrekész. Játszani akarok a gyerekeimmel, mert úgy érzem, nagyon elhanyagoltam őket az utóbbi időben.

Csak annyit mondok: Legyen minden a Te akaratod szerint Istenem, Teremtőm!

Minden rendben van,

semmi sem zavar.

Megtanultam már:

Van ki visszavár.

MINDEN RENDBEN VAN!

2009. 09. 24.

A tegnapi látogatás után ismét nagyon fáradtnak éreztem magam, úgy is ébredtem ma fel. Talán jobb lett volna, ha meg sem látogatnak, bár szükségem volt néhány dologra, mint például kés, villa, kiskanál. Csak forgolódtam egész éjjel az ágyban, nem tudtam elaludni.

Tudom, hogy a gyógyszerek nem igazán segítenek. Beszéltem az orvossal, most már nem halogathattam tovább, nagyon itt volt az ideje.

Elmeséltem neki mindent az elejétől kezdve, mi történt:

• a megfázás, a folyamatos 37,7 fokos láz 3 hétig;
• a mentő kihívása, a sűrgősségen történtek (kaptam egy inekciót, amitől úgy éreztem, hogy ott rögtön meghalok);
• kórházi kezelés, alvászavar, az út Vásárhely felé (képzelt regressziós hipnózis);
• megérkezés, helyzetfelismerés.

A doktor úr nagyon is megértő volt, változtatott a kezelésen is. Most már sokkal jobban érzem magam, sokkal nyugodtabb vagyok.

2009. 09. 25.

Az éjjel végre nyugodtan aludtam, bár reggel kissé fáratdan ébredtem fel. Kaptam egy könyvet az orvostól: Oshótól a "Tao: mindig ma van" című könyvet. Már szinte ki is olvastam, nagyon jó könyv, sok mindent megértettem belőle (a megtanultam nem lenne helyes kifejezés, most már tudom). A megértés, a helyes helyzetfelismerés a lényeg, nem a tanulás.

Az élet egy meglehetősen modern iskola: nem bemagolni tanít, hanem megérteni, hogy minden mindennel összefügg. Egy vagyok magammal, ezért egy vagyok mindenkivel.

Megértettem azt is, hogy a házasság ragaszkodást szül, el kell engednünk egymást, hogy igazán meg tudjuk becsülni az együtt töltött perceket.

2009. 09. 26.

Tegnap meglátogattak a szüleim, a feleségem és a gyerekeim. Felköszöntöttek a születésnapomon, még tortát és virágcsokrot is kaptam. Nagyon hálás vagyok mindenért. Nagyon jól esett, sokkal jobban éreztem magam.

Az éjszaka egy kicsit nehezen aludtam. Ennek valószínűleg a rózsaszín kapszula az oka, elhatároztam, hogy vigyázni fogok vele. Már harmadszor éreztem úgy, hogy attól vagyok rosszul. Egyik este "véletlenül" nem adták azt a gyógyszert, és akkor aludtam a legjobban. Szóval nem lehet véletlen! :-)

Egyébként ma már egész jól éreztem magam, de még tanulnom kell néhány "leckét" az élettől, pontosabban ismételnem kell, mert ugy-e az a tudás anyja. Más kérdés, hogy érdemes-e továbbra is a tudást hajszolnom, vagy inkább a megértésre irányítom a figyelmem... Úgy érzem, ez utóbbi a helyes út, ezért mostantól ezen az úton fogok járni. Határozottan és magabiztos léptekkel. Bízom magamban. Képes vagyok rá. Én vagyok, aki vagyok, a csoda, amit (illetve akit) látni szeretnék a világban. Társteremtő vagyok, és az életem Mestere. Én teremtem meg a saját valóságomat, Isten akarata és terve szerint. Egy vagyok magammal, és ezért egy vagyok Istennel, mert legbelső magom (vagyis a felsőbb Énem) a nagy, minden létezőt magába foglaló Isten egy parányi része. Ezért mindennel egy vagyok. Minden és mindenki Egy. Megértettem. Nincs tudásra szükség, csak megértésre. Ártatlanoké a legkönnyebb út a Mennyországba. Hiszen a Mennyország itt van a Földön, bennünk van, csak fel kell lebbentenünk a fátylat, vagy el kell fordulnunk a saroknál - ha úgy tetszik, és bátran bele kell lépnünk, hogy megélhessük.