Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

A Qin-dinasztia, majd az azt követő Han- és Jin-dinasztia uralkodása során Kína óriási fejlődésen megy keresztül. Azonban a virágzásnak a hunok i. sz. 316-os hódítása vet véget, amely következtében Kína 589-ig sok részre szakadva marad. Az 589-ben, a Sui-dinasztia által egyesített Kína, később a Tang-dinasztia vezetésével 875-ig ismét egységes, amikor is sok fejedelemségre esik szét, eljön az „öt dinasztia kora”, amely 960-ig tart. A Song-dinasztia vezetése alatt Kína újraegyesül, amíg 1127-es dzsürcsi hódítás, majd az 1279-es mongol betörés után véget ér a kínai uralkodók kora. 1279-ben Kubiláj mongol vezér lesz a kínai császár, megalapítja a Yuan-dinasztiát, amely helyébe 1368-ban a Ming-dinasztia lép. Végül, 1644 és 1911 között a mandzsu Qing-dinasztia uralkodik. Ez a dinasztia húzza meg Kína jelenlegi határait, amint elfoglalja Tajvant és Tibetet, valamint megegyezik Kína északi határáról Oroszországgal. A terjeszkedés a 18. század végéig tart, amikor is meghal Qianlong császár és megindul Kína bomlása.

Az 1842-es, majd 1856-60-as ópiumháborúk során Kína lényegében angol függőségbe kerül. Közben az elnyomott tömegek egyre növelik erejüket, az 1901-ben levert boxerlázadás után, 1911-ben polgári demokratikus forradalom dönti meg a császárságot, köztársaság alakul. Azonban hamar káosz keletkezik az országban, ahol nem ritka az intervenció (elsősorban Japán és Anglia részéről. A közben megalakuló népi egységfront 1925-ben polgárháborúba kezd, amely 1949-ig különböző okok és elvek mentén folyamatosan tart. Ekkor a kommunisták a szárazföldről kiszorítják a Kuomintang pártot (Nemzeti Párt) Tajvan szigetére, létrejön a Mao Zedong (Mao Ce-tung) vezette Kínai Népköztársaság, és 1950-ben Tajvanon a Kínai Köztársaság. 1958-ban Mao meghirdeti a sztálinista politikát átvevő „Nagy ugrást”, amely az 1966-69-es kulturális forradalomban teljesedik ki.

 

wikipédia.hu

Címkék: kína történelem

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu