Kis türelmet...
A Kínai Népköztársaság (KNK) 1949-es megalakulását követően néhány évig katonai közigazgatás működött az országban. A polgári közigazgatásra való áttérés a rendezetlen belső állapotok és a koreai háború miatt csak 1952-ben indult meg. A belső rend megszilárdulása és a koreai háború lezárulása tovább segítette az áttérést. A Kínai Kommunista Párt (KKP) 1952. decemberi állásfoglalása nyomán a kormány 1953 februárjában egy törvényt fogadott el, amely rendelkezett az országos és a helyi népi gyűlések tagjainak megválasztásáról. Ezek a szervezetek lettek – legalábbis névleg – a hatalom teljes jogú népi képviselői. A választási törvény többfokozatú választási rendszert írt elő. Az alsó, helyi szinteken közvetlen, a felsőbb szinteken közvetett választások vannak.
A mai államszervezet alapjainak kialakulása
Az első választásokat 1953 májusa és 1954 augusztusa között rendezték meg. 1954. szeptember 15-én kezdte meg ülését az Országos Népi Gyűlés (ONGY). Ekkor fogadták el a Kínai Népköztársaság első alkotmányát, s ekkor alakult ki a mai kínai állam szervezete. A polgári kormányzásra való áttérés során a hat katonai adminisztratív körzetet megszüntették. Kína mai közigazgatási rendszere 1954–55 között alakult ki. Ez a rendszer három szintre oszlik: tartományokra, megyékre, és járásokra. A központi kormányzat alatt a legfelsőbb szintet képviselik a tartományok (sheng), a nemzetiségi autonóm területek (minzu zizhi qu), valamint a közvetlenül a központi kormány hatásköre alá tartozó városok (zhixiashi). A középső szinten a tartományok és az autonóm területek járásokra, autonóm járásokra és városokra oszlanak. A járások és autonóm járások községekre, nemzeti kisebbségi községekre és mezővárosokra tagolódnak. Kína jelenleg 23 tartományból, 5 autonóm területből, 4 közvetlenül a központi kormány irányítása alá tartozó nagyvárosból (Peking, Tianjin, Shanghai, Chongqing) és két különleges közigazgatási körzetből (Hongkong, Makao) áll.
wikipédia.hu
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
Kína államstruktúrája 2.
Kínai filozófia
Tajvan
Hongkong