Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

A Hitachi nem az első gyártó, amely extrém kapacitású Blu-ray korongokat ígér, a kompatibilitás terén viszont az élre törhetnek, hiszen ígéretük szerint készülő négyrétegű fejlesztésük nem igényel majd új lejátszókat.A cég a CEATEC JAPAN 2007 elnevezésű kiállításon mutatta be készülő fejlesztésének prototípusát, amely négy rétegével összesen 100 GB adatot tárol el egyetlen korongon. Az újdonság nem is ez, hiszen emlékezhetünk a TDK 100, illetve 200 GB-os terveire, ám a Hitachi azt ígéri, hogy az új korongok nem igényelnek majd speciális hardvert, vagyis akár a jelenlegi lejátszókban is beolvashatjuk őket.
Egészen pontosan a firmware frissítésére lesz majd szükség, ám a viszonylag egyszerű manőver után - legalábbis a gyártó tervei szerint - minden gond nélkül felhasználhatjuk majd az extrém kapacitást kínáló lemezeket. Arról viszont már nem szól a fáma, hogy a négyrétegű korongok előállítása mennyiben igényel majd speciális gyártósort és egyéb berendezéseket, vagyis hogy várhatóan mennyivel emelkednek majd a gyártási költségek. Túl nagy eltérés esetén a filmstúdiók a távolmaradás mellett dönthetnek, ez pedig rögtön visszavetné a forgalmat - arról nem is beszélve, hogy a nagy felbontású filmek tárolására bőven elegendő a jelenleg egy-, illetve kétrétegű korong.

A Hitachi mindenesetre komolyan gondolja a debütálást, igaz arról sem tudni semmit, hogy az érdekes fejlesztés mikor indulhat útjára. Azt viszont nem felejtették el megemlíteni, hogy ők is készülnek a 200 GB-os, immár nyolcrétegű változattal, ami - ha minden jól megy - szintén mindössze a firmware frissítését igényli majd. Az egyéb részletek egyelőre nem láttak napvilágot, így mi sem tehetünk mást, mint hogy kivárunk a megjelenésig.

A kapacitásnövelési mánia mindkét tábor tagjait elérte, hiszen az eredeti 100 és 200 GB-os Blu-ray terveket követően a háromrétegű HD DVD lemezekre vonatkozó elképzelések is megszülettek - ez utóbbi 51 GB-ot kínál, éppen csak meghaladva a kétrétegű Blu-ray lemezek kapacitását.

SG.hu

Címkék: blu-ray hitachi

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu