Kis türelmet...
Kapcsolódó cikkek:
Május végén a hagyományos kőszínházak általában bezárnak, a zenés teátrumokban azonban ekkor sem áll meg az élet..
A Budapesti Operettszínházban júliusban kerül színre felújított változatban a nagy sikerű Elisabeth című musical. A Sissy császárnéról szóló produkciónak részben változik a szereposztása, az előadás pedig bővül egy dallal, méghozzá egy Halál–Sissy duettel. Kerényi Miklós Gábor, az operett igazgatója, a darab rendezője elmondta: a frissített szereposztásban Sissyként láthatjuk majd a színpadon Janza Katát, illetve nyáron debütál ebben a szerepben Vágó Bernadett és Füredi Nikolett is.
Ferenc Józsefet Bereczki Zoltán mellett ezentúl Bálint Ádám alakítja majd. A Halált az egyik szereposztásban Szabó P. Szilveszter alakítja, azt azonban még nem tudni, ki lesz az ő váltója. Rudolfot Magócs Ottó és Dolhai Attila formálja meg. Dolhai Attila Rudolf bőrébe nemcsak ezen az előadáson bújik: a Szegedi Szabadtéri Játékokon a tavalyi nagy siker után ismét műsorra tűzik a Rudolf című musicalt, melynek férfi főszerepét az egyik szereposztásban Dolhai alakítja. Az Operett a nyár mellett már a jövő évadra is készül. Jövő márciusban újabb ősbemutatóra kerül sor a színházban: Szabó Magda Abigél című művéből készített musicalt azonos címmel Kocsák Tibor és Miklós Tibor. Az előadást Somogyi Szilárd rendezi. Ő volt az egyetlen, akinek az írónő hajlandó volt megadni a jogokat arra, hogy művéből zenés darab készüljön. Szintén eddig sosem látott produkció lesz az az előadás, amelyet a jövő évi Szegedi Szabadtéri Játékokon láthat a közönség: ekkor Szakcsi Lakatos Béla Szentivánéji álom című cigánymusicaljét mutatja be az Operettszínház társulata.
Forrás Musical info
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!