Arisztotelész (Kr. e. 384–324), Platón tanítványa, Nagy Sándor tanítója, majd saját alapítású tanintézete, a peripatetikus iskola (Líceum) vezetője.

Arisztotelész tanaira épült szinte az egész középkori filozófia, de az újkori filozófia is sokat merített belőlük. Filozófiáját szisztematikusan építette fel, amit tudományosan igyekezett alátámasztani.

Hellenizmusnak nevezzük a görög történelem azon szakaszát, amelyik a Nagy Sándor-i hódításoktól (Kr. e. 336–323) a Római Birodalom kiépüléséig tart (Kr. e. 30). A hellenisztikus filozófia határait Arisztotelész halálától (Kr. e. 322) az újplatonizmus kialakulásáig (Kr. u. 3. század) tartjuk.

Seneca

A hellenisztikus filozófia két fő irányzatból áll: a sztoicizmus és az epikureizmus, Epikurosz (Kr. e. 342–271) vezetésével. Közös vonásuk, hogy mindkét irányzat az etikára helyezi a hangsúlyt. Képviselői: Kitiai Zénón (Kr. e. 336–264), Kleanthész (kb. 232), Krüszipposz (Kr. e. 281–208), Panaitiosz(Kr. e. 180–110), Poszeidonosz (Kr. e. 135–51), Seneca (Kr. e. 4–65), Epiktétosz (50–138), Marcus Aurelius császár (121–180) (stoa), és Epikurosz (Kr. e. 342–271).

További irányzatok: a szkepticizmus, amelynek jellegzetessége, hogy radikális kételkedésnek vet alá minden filozófiai rendszert és a minden ítélettől való tartózkodás jellemzi. Fő képviselője Eliszi Pürhon (Kr. e. 365–275). Az eklekticizmus különböző filozófiai tanokat vegyített össze, fő képviselője Cicero (Kr. e. 106–43). A harmadik jelentős irányzat a Platón tanaira épülő és azt Arisztotelész és a sztoa tanításaival összekapcsoló újplatonizmus, amelynek fő képviselői Plótinosz (Kr. u. 204–270) és Proklosz (Kr. u. 410–485) voltak.

wikipédia.hu