Kitárom a szívem az ősz hangjai, az elmúlás hangulata felé.
Beleszippantok a csípős, borsos, párás levegőbe, s az őszi tüzek illatának pernyéje vállamra hull. Betakar a köd leple, s megóv.
Tekintetem végigköveti a lehulló levelet, a nyél engedésétől a földre huppanásig, a zöld színekbe font arany és sárga vörösbe, majd barnába tart, s eltölt az őszi szivárvány minden árnyalata.

Áthat a megnyugvás mély színe, áthat a föld minden árnya, áthat az elveszett tűz és a friss élet varázsa.

Két ruha is nagyon tetszik a boltban, de mindkettőre nem futja. Muszáj választani a kettő közül. Úgy érezzük, már órák óta állunk a próbafülkében, hol az egyiket, hol a másikat vesszük fel, de képtelenek vagyunk dönteni. Aztán valamilyen szempont alapján mégis megvesszük valamelyiket.
Melyik típushoz tartozunk?

Aki első látásra beleszeret
Van, aki bemegy egy üzletbe, meglát a vállfán egy ruhát, és szinte abban a pillanatban tudja, megtalálta, amire vágyott.

Hol a csend mostanában? - sóvárogva kérdezzük, keressük az elveszett csendeket. A tévé hangereje nagyobb a szükségesnél, s még így is akad családtag, aki halknak találja. Valamelyik házban techno-zene szól, monoton dübörgés. A rádióban éles fejhangon műdalokat énekelnek. A troli surrog az ablak alatt, a kocsik riasztója visongat, jujgat szinte emberként, fúrják az aszfaltot, mintha egyenesen a koponyánkban dolgozna a fúró, a szomszédos iskolát tatarozzák, nem nyáron ám, hanem ősszel; éjjelente betontömböket csapnak a földhöz, ezt nevezik szállításnak.

    Tiéd... az Övé... az Enyém...

Ott ülnek a felhők peremén
lenéznek ránk
s lelkük mosolyog...
hidd el nagyon boldogok
könnyük csak örömükben potyog

S válik tengerek mélyén igazgyönggyé...
Erdei tisztáson harmatcseppé...
Szívünk közepén gyógypermetté...
Lelkünk virágán szép emlékké...

Egyre többen állítják azt, hogy a halállal csak a testünk hal meg, miközben a lelkünk egy másik dimenzióba távozik. Egy olyan helyre, ahol nem érez félelmet és fájdalmat. Ahol otthon van, és ahonnan vigyázhat ránk.

A szeretteink odaát is "velünk maradnak". Érzik a bánatunkat, velünk vannak a mindennapjainkban, s erről olykor jeleket is adnak nekünk, így üzennek. A legtöbben azonban nem értjük ezeket a jelzéseket. Nap mint nap "eszünkbe jutnak" dolgok, "véletlenül" megállunk bizonyos helyeken, vagy "csak úgy" bekapcsoljuk a rádiót, és meglepődünk azon, hogy olyan dalt sugároznak, amely épp egy számunkra kedves személyhez fűződik.

Nélküled kevesebb lenne világ Mindenki keres valamit.
Mindenki vágyik valamire.
Talán új házra, új autóra, új ruhákra, új partnerkapcsolatra?
Majd ha ez meglesz, akkor boldog leszek. Mondjuk.
Majd ha megtalálom a megfelelő partnert,
majd ha felépült a házam, majd ha lefogytam. Igen!
Akkor minden más lesz.
Aztán egy reggel ott állunk az új házunk teraszán,
és nem értjük miért érezzük magunkat ismét nyomorultul.
Hiszen minden vágyunk teljesült.
Ennek ellenére mégis hiányzik valami.

Látod e mindazt a szépet,
mit naponként nyújt az élet?
Megleled - e az örömet,
mit a reggel kínál néked?

Felméred - e azt, mi kincsed,
mi otthonod, s a kenyered?
Van új célod minden napra,
hogy átléphess a holnapba?

Köszönd meg, hogy fáradozhatsz,
azt, hogy áldozatot hozhatsz.
Csendességben, megnyugodva,
új hitet kérj, új holnapra.

Édesanyáink, nagymamáink szájából sokszor hallatott mondat-„majd meglátod 35 év után, már  semmi sem ugyan az”. Részben már belátom igazuk volt.

Ami a legnagyobb probléma, amit ezek az évszámok okozhatnak , az  az, hogy már az esti zuhanyzás utáni rituálé sokkal több időt vesz igénybe,u

gyan azért az összhatásért, amit még évekkel ezelőtt, pár perc alatt értünk el. De ez csak a külső. Ami még inkább aggasztóbb, hogy szervezetünk is rohamosan változik, és először nem is értjük igazán.

Csokoládékkal-, cukorkákkal-, habos süteményekkel teli világunkban el is szoktunk és el is feledkeztünk róla, milyen finom a méz. Lágy, simogató, édes íze, ahogy végigsiklik a torkunkon… Jobb a természetes, mint a szintetikus - mondjuk, de ízlésünk és étvágyunk már az ember által vegyített édességre vágyik. Pedig a természetes, az Istentől kapott, még gyógyít is. Gyerekkoromban édesanyám akácmézzel kúrálta a torokfájásomat, ha a hideg felsértette a nyálkahártyám.
Hasonlóan vagyunk szavainkkal is.

"Nem érdekel, miből élsz. Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal. Nem érdekel, hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért és azért a kalandért, hogy életben vagy. Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e a fájdalmamat és a fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképpen megváltoztatni akarnád. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és Önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni az extázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.