Kitárom a szívem az ősz hangjai, az elmúlás hangulata felé.
Beleszippantok a csípős, borsos, párás levegőbe, s az őszi tüzek illatának pernyéje vállamra hull. Betakar a köd leple, s megóv.
Tekintetem végigköveti a lehulló levelet, a nyél engedésétől a földre huppanásig, a zöld színekbe font arany és sárga vörösbe, majd barnába tart, s eltölt az őszi szivárvány minden árnyalata.

Áthat a megnyugvás mély színe, áthat a föld minden árnya, áthat az elveszett tűz és a friss élet varázsa. Megőrzöm jövőre.
Engedek az elengedésnek, boldogsággal tölt el most minden veszteség, minden lehulló teher és nehézség, átadom helyem az új kezdet tiszta lelkesedésének. Emelt fővel haladok a fagyos tél felé, elfogadom a természet járását, lecsendesítem elmém, visszafogom az aktivitást, figyelmem befelé terelem.
Remélem a négy évszak forgását, tisztelem a múltat és vágyom a jövőt.