Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Édesanyáink, nagymamáink szájából sokszor hallatott mondat-„majd meglátod 35 év után, már  semmi sem ugyan az”. Részben már belátom igazuk volt.

Ami a legnagyobb probléma, amit ezek az évszámok okozhatnak , az  az, hogy már az esti zuhanyzás utáni rituálé sokkal több időt vesz igénybe,u

gyan azért az összhatásért, amit még évekkel ezelőtt, pár perc alatt értünk el. De ez csak a külső. Ami még inkább aggasztóbb, hogy szervezetünk is rohamosan változik, és először nem is értjük igazán. Már nem ehetünk meg mindent, mert másképpen reagál a gyomrunk, már több napra van szükségünk ahhoz, hogy egy görbe estét kipihenjünk. És csak örülni tudunk reggel ha elsőre kipattanunk az ágyból úgy ,hogy ne csípődjön be valamink.. De mindez még mindig eltörpül amellett, hogy 35-40 év felé már a párválasztás sem egyszerű. Sőt nagyon nehéz. Ha esetlegesen valaki arra kényszerül, hogy az életét részben újra kezdje, egy másik ember mellett, hát nem könnyű dolog. Néha önmagunkkal sem találjuk az összhangot, nem hogy egy új párkapcsolatban keressük a harmóniát, a nyugalmat és a tökéletes egyetértést. Hisz mindkét félnek eddigre már kialakult élete van, munkája,sőt sok esetben már családja, és ezek csak nehezítik az estleges újrakezdést. Akkor ez mit is jelent? 40 körül inkább hagyd hadd menjenek a dolgok a maguk útján , és ha jön a szerelem,akkor úgysem állhat semmi az útjába? ÁÁÁ!!! Dehogynem állhat. Ilyenkor szól bele csak igazán a család, a nagyobb gyerekek, a szülők, sőt könnyebben oszt a tanácsot a rokonság is.  „egyszer már megégeted magad”, „emlékezz csak vissza, ugyan így volt akkor is” vagy ami a legrosszabb, ha teeneager gyermek van, és az abszolút visszautasító a helyzettel szemben.  Vajon tényleg meg kell felelnünk ezeknek az elvárásoknak is, vagy végre most jött el az idő arra,hogy  csak magunkat figyelembe véve, és érzéseinkre hallgatva, próbáljuk saját életünket egyengetni. Mert megvan a magunk baja anélkül is , hisz középkorúként teljesen másképp látunk már mindent, más az értékrendünk egy randevúval kapcsolatban is.

 Míg 20 évesen azért találkoztunk egy pasival mert helyes jóképű, és sportos, mára ezek a dolgok akár háttérbe is szorulhatnak. Inkább a „rendes ember” kategória ami felkelti figyelmünket, vagy a figyelmesség a humor, és a legfőbb az egzisztencia. A nők esetében a férfinak már ebben a korban, fontos hogy egy nő milyen anya , milyen NŐ, és milyen finom falatokkal tudja elkápráztatni.

Összefoglalva, ahogy közeledünk életünk idusa felé, úgy változik belsőnk- külsőnk és egyéniségünk egyaránt. Fontos hogy ne higgyük, hogy már nincs több lehetőségünk az újrakezdésre, a boldogságra, és az igazi megtalálására. Mondják a szerelemben nincs korhatár, és ezzel sokszor szembesülhetünk, egy csodás nyári napon mikor idős párok kuporognak összefont karral a padon. Jó rájuk nézni, mert reményt sugallnak, és mindannyiunk egy kicsit ugyan irigykedve, de azt kívánjuk magunkban – Reméljük mi is így ülünk majd itt a padon.

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Régebbi bejegyzések

Címkék

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu