A vad csikó is szelídül

A vad csikó is szelídül,
ha vezére szeleknek nyakára hág,
S szilaj tartású ménnek nem veri fel
arcába Út porát vakítani.
Megfordul.
Elébük térdepel.
Hátán kantár.
Lobogó hajú fehér sörényű ki megüli.
S a ménes fújtat és zihál, s még ellenáll,
de szelídül,s mellétérdepel,
hogy mikor vágtatni kell,
patáik nyomán csillag tenger záporozzon
a Mennyből Hazatérni!

A Tűzmadár

A Tűzmadár a Szerelem, az Élet Madara!

A Feltámadás, az Erő, és a Lélek Támasza.

Nélküle nincs sem Levegő sem Pára,

Nélküle nincs Harmat Hamvas Ága.

Mélység tava nemzője s

Vágyainknak Őre!

A teremtő csoda ott fogan belőle!

Amikor táncában életté szegődve

táncol ki belőle Élet teremtője.

Hamvadjak el Tőle! Égi Menyegzőre!

Ki magadban feloldva szívedre becézve

befogadtál Hűségeddel Örök Létezőbe!

Két karod sóvár szavaim feszítse!

A TANÍTVÁNYOK!

S Ők azok , kik Isten jobb, s ball karja felől Maguk, 
kik bíráivá válhatnak saját jogon a Létnek,
mert magukra vették áldozatul Maguk, a Népünk kínjait, 
S vállalták a Haza felemelkedése érdekében még saját létük 
elvesztése árán is, Istenben a Hazánk szolgálatát. 
S kik éltethetnék szebben s Méltóbban Isten akaratát, mint kik vele éltek,

s haltak végtelennek tűnő időkön át?
S hogy szívük szívemnek eredője....? 
Oda tért Mind vissza Saját szívembe,
S mint kit szomjas szerelmei vágya űz,
Úgy csókolgatom ajkammal azokat a betűket, 
melyből búcsúzóul,nekem küldtek
biztatást, hogy daloljam el!

A szeretet fohásza

A szeretet fohásza mindig gyönyörű.
S ki szívével látja annak szívén ül.
Őszülő természet halántékára 
csókot lehelt a szó 
Szóból szőtt szerelme,
szívvel olvasható.
A csend, avarban térdepel,
s a harkály csőre ráfelel...... hová koppantható
a csendben hallható...
s csak suttogva beszéli el a koppanás
hogy a meleg szellőben sétálva mily csodás,
mikor jöhetne bár mi más......
csókja el nem mulasztható.....
mi kedves magadhoz szorítható...

A Szerelem üzen...

A Szerelem üzen....
Dallamszárnyon Emel
Egyre magasabbra......
Az Oboa a Titkok titka 
Ami elsők között csókolgatja az
Égszínkék palástba burkolva
Nap fényével megitatva Felhőkkel Érkezőt!
A szív benne egyenletesen 
dobogja.....
Minden szólamokba írva.....
Mint ezernyi menetelő szívharang
Szerelmeseddé avatja ugyan arra 
a húrra megszólaltatva, 
mit szíved fölé feszített ki
Maga a Létező!

A szerelem Teste

A szerelem Teste beszédes...
...s csak az Isten Érti, mit is mond Neki.
Arról beszél, hogy Tudom Ki vagy.
Te Teremted Újjá az Álmaidat,
Hogy akiket szeretsz Visszatérjenek.
s ha Ők nem lennének Neked?
kik igazolnák akkor vissza hogy szellemed
időtlen,
s időtlen Örömmé kik írnák akkor át Létezést?
Azoktól kell Újuljon az Élet ,
Akik szívükön hordják az Egészet...
amit Isten Valaha Nekünk adott.
s Világokon túlról üzenjen!!! 
....hogy azért jött elmondja..

A Szerelem Természete

Vakon tapogatva, ki hozzád ér azt érzékeled,

S kihez érnél, soha nincs sehol.

Kit szeretnél magadnak, messze van,

S mikor keringőre hív,

Már el is suhan, nehogy utolérd.

De a szerelem türelmes.

Vár.

S mikor szájon csókolod a vágyaiddal

Eléd repül.

Füledbe súgja itt vagyok,

Karja nem délibáb, és nem malaszt,

És nem papírra vésett szánalmas

Vigasza a keresőnek.

Nem ígér, és nem hiteget,

És nem próbálja megjósolni a fellegeket,

És nem tartja magát szentnek,

Nem hazudja el az égieknek hogy

Ő az akit keresnek..........

A szerelem oda vágyik....

A szerelem oda vágyik,

ahol meleg puha vánkossá válik

ami a szívéből kivirágzik.

Oda hol biztonságban van.

Ahol jeges, lelki zivatar soha nem kísérti.

Ahol mikor a test rég haldokolna,

akkor is forrón várná lélek szomja,

s megérkezvén mégis bimbóvá fakadna

minden mi vágyaiból kitakarta .

Csak annyit mondana amennyit muszáj,

mégis mindent hallanál a szívzongorán.

A sivatag rózsái!

Amikor leszakítottál,
akkor biz elhervasztottál,
De amikor lefestettél, 
akkor csak megörökítettél.
És amikor „megöntözél”, enni „adál”,
s ha ültetél,
”magasztalál”.
Amikor az élet éled , Napsugárban Égi fényed.
De amikor nap már éget,
Porrá válik régi éked.
Legyél Földnek Napsugara,
De ne égess, 
Milliónyi kicsi ága felvirágzik.
S ahol ma még fut a homok,
tegyél rá súlyt, 
s itt meg amott súlyok közé
küldj harmatot.

A rejtett ikon. 

Mikor karnyújtásnyira 
ott hevertem, magam, roskatagon
félájultan, mert avatatlan írók 
kínt loptak életembe, s a rettenetes nagy 
féltés halálos sebbé tornyosult bennem a Világ fölé....
Akkor tanított meg az Isten olvasni.
A hűségesek lázas remegő ujjain születtem újjá,
a mennyből szólani.
Magyar írók mentik -e kezet.
Ujjaik nyomán hímesre szeretgetett a megváltás
csodája.
S már szinte ettől réveteg,
Mázsás idő végén felhasadt szívvel lépdelek.