Kiknek nevük a ruhájuk, fejüket szárnyuk alá rejtik, visszabújnak

álmaikba.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   A szivárványhíd az egyetlen, ahol angyalok és ördögök úgy járnak-

kelnek, hogy alig lehet szétismerni őket.

 /Weöres Sándor:A teljesség felé/

  A lámpa nem látja önmaga fényét. A méz nem érzi önmaga édességét.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   "A jázmin gyengéd-e, vagy bennem van-e a gyengédség, mit a jázmin

felidéz? A kökörcsin alattomos-e, vagy bennem van-e az alattomosság,mit a kökörcsin felidéz?" "A külső és belső lényegében ugyanaz."

   "A porszem kicsiny-e, vagy bennem van-e a kicsinység, mit a porszem felidéz? A hegy nagy-e, vagy bennem van-e a nagyság, mit a hegy felidéz?"

   "A külső és belső lényegében ugyanaz."

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   Egyetlen érzés mindent elhomályosít. Egyetlen hang mindent elsüketít. Egyetlen szó mindent eltakar. Mégis: érzésen, halláson,beszéden át vezet az út.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   "Nő vagyok", sugározza a virág; "virág vagyok", sugározza a nő.

"Férfi vagyok", sugározza a termő fa törzse; "termő fa törzse vagyok", sugározza a férfi.

   Ha faggatni akarod: a rózsa eltűnik illata, színe, formája mögött; a gyümölcsfa kitárul. Ha élvezni akarod: a rózsa kitárul; a gyümölcsfa eltűnik gyümölcsei mögött.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   Mindenki pokollal táplálkozik, még akkor is, ha menny felé növekszik.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   Fényes arc néz az erdő-borította völgyre. A tengerszem asszonyként felel.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

    Hogy míly tökéletes-ragyogású az élet minden dolga, csak az tudja

igazán, aki már nem óhajtja őket. Egy rablógyilkos, mikor irgalmatlanul végez áldozatával: oly közösségben van vele, mint még az ágyasa sem, soha;anélkül, hogy tudná, nem az áldozatát öli meg, de önmagát; aki ezt felfogja, nem iszonyodik tőle, hanem megtelik áhítattal. Vagy gondolj a kufárra, ki rakásra gyűjti a pénzt, mintha a felgyűlő vagyon valahová vezetne, valahol elegendő volna: a

lehetetlennel harcol, egy parány szembeszáll a mindenséggel.

   Jobb a hegyen lakni, mint a völgyben. De mílyen gazdag a völgy is,

lelkem, mílyen gazdag.

   Egy alkalommal egy fiatal szekerest figyeltem, nem a szememmel,csak a fülemmel, mert deszkafal volt köztünk. Régebbről ismertem őt:tizenhat éves legényke, együgyű, tele az érzékek gabona-szín derengésével, mely valami ronthatatlan vígsággal öntötte el; amit

megkívánt, ellopta, ha tehette, anélkül, hogy cselekedete rákérgesült volna; a szigorú hatalom tőle éppúgy nem kérdezte, mit honnan és miért vett, mint a madártól.