At 1980-as évek elején világszerte ragadós hátú sárga cédulák tünnek fel az irodákban.Általában iratokra ragasztották őket,és az alkalmazottak ezeken üzentek egymásnak.Elolvasás után a cédulát nyomtalanul el lehetett távolítani.

Az évek múlásával e ragadós papírszeletkék az iskolákban,majd az otthonokban is megjelentek.A diákok és a kutatók ilyen cédulákkal jelölték meg a számukra fontos könyvoldalakat,s az elfoglalt férjek és feleségek is ilyenekre írták egymásnak sürgős üzeneteiket.

Az öntapadó cédulák egy véletlennek köszönhetik a létüket.A 3M nevű cég egyik minnesotai kutatólaboratóriumában már 1968-ban a pillanatragasztó kidolgozásán fáradoztak,s e munka során egy olyan gyenge minőségű ragasztót állítottak elő,amelyet a vállalat használhatatlannak minősített.Egyik alakalmazottjuk Art Fry nevű vegyész azonban -buzgó templomi énekes lévén- a gyenge ragasztóval könyvjelzőket ragasztott a zsoltárkönyvekbe.Észrevette,hogy ezek a papírszeletkék haználat után eltávolíthatók,s eközben a könyv lapjai nem sérülnek meg.Fry hosszú ideig próbálta meggyőzni munkaadóit,hogy ne vessenek el egy olyan ötletet,amelynek világraszóló  sikere lehet,de a 3M csak 1980-ban kezdte el forgalmazni az egyik oldalukon ragadós csíkkal ellátott jegyzettömböket irodai célokra.Időközben az is kiderült,hogy a cédulák,eltávolításuk után ,máshol ismét felragaszthatók.Mikroszkóp alatt vizsgálva az öntapadó cédulák ragadós felületét,ezerszám láthatók rajta parányi urea-formaldehidgyanta-buborékok,amelyek a ragasztóanyagot tartalmazzák.Nyomás hatására a buborékok felszakadnak,de egyszerre csak egy részük.A cédulák ezért használhatók fel többször egymás ztán.