Haldoklom,
száz - meg száz botütés súlya alatt
sikít megkínzott testem,
véremből fakadt kezek lengetnek
pálcát felettem,
lelkem könyörgő sóhaja 
lengi be a teret,
jaj - t nyüszít, vajúdik
tapossuk még lejjebb!
Haldoklom,
pálcát tört felettem az élet,
vérem freccsen, sejtemnek 
sarja torzszülött lélek,
haldoklásom zaja kelt
némán zengő zajt,
őrlődő, töpörödött létem
üszkös rügyeket hajt.
Haldoklom!
halált kiált néma ajkam,
szilánkos csontjaim haláltusát 
vívnak, - halkan,
gyászol a józanság, kényszer a lélegzet,
elfolyt a remény éltető nedve,
a szívverésem  erőltetett.
Haldoklásom
világgá kiáltott lágy,könnyű ábránd,
éji sötétben könnyfolyómon halk rianás,
előkacag az elmúlás,
megrémít hideg józansága,
nehéz pára könnyé érve,
remegve ül a szempillámra.
Szenvedem a rám rótt büntetésem,
cipelem a nekem mért terheket,
megtiportad úgy, hogy nem ismerted,
száz sebből vérző, csupasz lelkemet.