Stefan levele Madlenhez

Röviden válaszolok Önnek,

Remélem megért engemet,

Ígérem, szívemben

Örökre bent reked

Minden szó, minden érzés,

A gyönyörű, fájó féltés,

Mert, ha nem is érezte Ön,

Lángolt szívemben a tűz,

Mit gyáván, kényelemből

Oltottam keserűn,

Magamnak sem adva új esélyt,

Legyűrve vágyat, szenvedélyt,

A reménytelen évek után,

Inkább meghaltam gyáván, sután,

Minden napnak minden órájában,

Keresztre feszülve

Lelkem csapdájában,

Remélve egy pici segítséget,

Pislákoló, kicsi reménységet,

Hogy siet hozzám, enyém lesz örökre,

Tehetem kezemet szép, puha kezébe,

Megtörve éjt, sötét fényeket,

Hol szólnak a szavak, sírnak éneket,

Mi száll majd szívemtől szívéhez,

Megölve a kegyetlen időt,

S minden mi volt, létezett,

Letarolja a sötét tüskeerdőt,

S csak a tiszta éj világít,

A tiszta szív, tiszta lélek,

Mely csak titkon tud szeretni

Örökké, - míg élet az élet.

Madlen levele Stefanhoz    

Levélben írom le  Önnek,

- Remélem megért engemet,

És lelkem panasz szavának,

Szívében helyet teremt,

Kitárja kapuját s beengedi,

Mit szívem ez idáig titkolni kényszerült,

Hogy félelemből, gyáván,

Hazudságba menekült.

S mert elhitette vélem, hogy

Minden mit mond, - igaz,

Az érintés, a csók,

Nem csak vigasz,

Nem csak kárpótlás az évekért,

Mit Öntől kaptam - véremért.

Nem kérte Ön. - Ez így igaz!

Számomra,- bár sovány vigasz,

Amit kaptam helyébe én,

Nem volt más, csak vak remény.