Dsida Jenő: Az én kérésem

 

Az ábrándok, mik itt élnek szívemben
          Immár tudom, hogy nem maradnak itt
          Minden, ami szép, gyorsan tovalebben
          Az élet erre lassan megtanít

          Mert mi az élet? Percek rohanása
          Fagyos viharként száguld mindenik
          Mögöttük sír a kertek pusztulása
          S a rózsabokrot földig letörik

          Illatos szirmok, zöldellő levélkék
          A vihar szárnyán mindez elrepül
          Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég
          Ott áll a kert siváran, egyedül

          Én sem számítok semmi kegyelemre
          Én felettem is végigzúg a szél
          Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje
          Jobban megvédve nincs a többinél

          Én készen állok minden fájdalomra
          Nem hall ajkamról senki sem panaszt
          De most szívemnek még egy vágya volna
          S ha jó az Isten, meghallgatja azt

          Ne vágtassanak szegény rózsakerten
          Az összes szelek, mind, egyszerre át
          Ne várjon rájok elfásulva lelkem
          Ne törjenek le minden rózsafát

          Tépjék szirmait egyenként le, lassan
          Mind külön fájjon, sajogjon nekem
          És mindegyiket nagyon megsirassam
          És minden könnyem egy-egy dal legyen

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban!

Szabó Lőrinc
Mindenütt ott vagy

Mindenütt ott vagy, ahol valaha
tudtalak, láttalak, szerettelek:
út, öröm, erdő veled integet,
falu és város, nappal s éjszaka
folyton idéz, őszi hegy s tél hava,
vízpart s vonatfütty, s mindben ott remeg
az első vágy, s a tartó őrület
huszonöt kigyúlt tavasza, nyara.
Mindenütt megvagy: mint virágözön
borítod életemet, friss öröm,
frissítő ifjúságom, gyönyöröm:
minden mindenütt veled ostromol,
de mindig feljajdul a halk sikoly:
e sok Mindenütt mindenütt Sehol!

Jim Morrison: Valakit megismerni

 

Valakit megismerni,
Hirtelen megkedvelni,
Végül egy nap belé szeretni.
Küzdeni érte,
Hogy úgy szeressen, ahogy Őt Te!
Küzdeni szerelméért, egyetlen szerelmes szaváért,
Te légy benne, neked szóljon; egy ilyen mosolyáért.
Egy érintésért, egy csókért,
Egy simogatásért, egyetlen ölelésért.
Egyetlen pillanatért, egyetlen érzésért,
Mikor csak az van benned, hogy a szíve már a Tiéd!
De ha elbuktad a küzdelmet,
Már semmi más nincs benned.

"Rájövök apránként, hogy ne bírom tovább.
Nem tudok már hinni s remélni, remélni egy életen át.
Nem tudom hazudni: jól vagyok.
Mosolyogni mindenkire. Mikor belül meghalok!"

"Nem azért bocsátunk meg, mert aki bántott ezt érdemli,

hanem azért, mert nem akarunk fájdalmat okozni magunknak valahányszor eszünkbe jut, mit mûveltek velünk...
És nem az számít, hogy mekkorát tudunk ütni, hanem az, hogy mennyi ütést tudunk kiállni,amikor talpon kell maradni, hogy mennyit birunk ki, amikor folytatni kell.."....

" Vannak pillanatok az életben,hogy annyira hiányzik neked valaki,hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba,hogy megölelhesd." ,

"Minden megtudható egy emberről, a jelene, a múltja, jövője, tán a fontosabb titkai is - csak az nem, hogy mitől lát benne csodát egy másik. Hol rejlik benne a reménynek az a megtestesülése, amitől egy léleknek egyszer csak érdemes lesz élni."
	Szuromi Pál

Ady Endre
Boldog új évet

Ezúttal sírva, szépen
Forgok meg lelkemnek régi
Gyermekes életében:
Boldog új évet kívánok.

Boldog új évet kívánok,
Mindenki tovább bírja
E rettenetet,
E szamárságot,
Mint szegény, mint bírom én, én,
Gyönyörködve,
Óh, én szegény
Lelki kémény.
Boldog új évet kívánok.

Ontom a füstjét
A szavaimnak,
Pólyálva és idegesen,
Be messze ringnak
Az én régi terveim,
Az én régi társaim is
De messze vannak,
Boldog új évet kívánok.

Hová merűlt el szép szemed világa?

Mi az, mit kétes távolban keres?Talán a múlt idők setét virága,Min a csalódás könnye rengedez?Tán a jövőnek holdas fátyolábanIjesztő képek réme jár feléd,S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,Mert egyszer azt csalúton kereséd?Nézd a világot: annyi milliója,S köztük valódi boldog oly kevés.Ábrándozás az élet megrontója,Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.Mi az, mi embert boldoggá tehetne?Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,A telhetetlen elmerűlhet benne,S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;A látni vágyó napba nem tekint;Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,Ki életszomját el nem égeté,Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,Földön honát csak olyan lelheté.Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:Egész világ nem a mi birtokunk;Amennyit a szív felfoghat magába,Sajátunknak csak annyit mondhatunk.Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,Megférhetetlen oly kicsin tanyán;Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,Zajától felréműl a szívmagány.Ha van mihez bizhatnod a jelenben,Ha van mit érezz, gondolj és szeress,Maradj az élvvel kínáló közelben,S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,A birhatót ne add el álompénzen,Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,Egész erdő viránya csalja bár.Maradj közöttünk ifju szemeiddel,Barátod arcán hozd fel a derűt:Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,Ne adj helyette bánatot, könyűt.