"Búcsúzni könnyű,de feledni nehéz.
Mert a szív a múltba ezerszer visszanéz.
Meglehet, hogy könnyen nevetve búcsúzunk.
Mégis fájni fog ,ha újra találkozunk.
Nem tudja senki, hogy erről ki tehet,
de akkor majd búsan lehajtod a fejedet.
Megállnál százezerszer, ám mégis tovább lépsz,
mert búcsúzni könnyű, de feledni nehéz."

Az "Igazit" keresed?
Én is azt kerestem sokáig, s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt.
Most már az "Igazat" keresem. .
Mert az "Igazi" szárnyakat ad, s aztán letépi rólad,
az "Igaz" odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz. .
Az "Igazi" megcsókolja a kezed, az "Igaz" megfogja. . .
Az "Igazi" álmodik veled, az "Igaz" virraszt melletted. . .
Az "Igaziba" belehalsz, az "Igaz" meghal érted, ha kell.

Dsida Jenő: Az én kérésem

 

Az ábrándok, mik itt élnek szívemben
          Immár tudom, hogy nem maradnak itt
          Minden, ami szép, gyorsan tovalebben
          Az élet erre lassan megtanít

          Mert mi az élet? Percek rohanása
          Fagyos viharként száguld mindenik
          Mögöttük sír a kertek pusztulása
          S a rózsabokrot földig letörik

          Illatos szirmok, zöldellő levélkék
          A vihar szárnyán mindez elrepül
          Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég
          Ott áll a kert siváran, egyedül

          Én sem számítok semmi kegyelemre
          Én felettem is végigzúg a szél
          Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje
          Jobban megvédve nincs a többinél

          Én készen állok minden fájdalomra
          Nem hall ajkamról senki sem panaszt
          De most szívemnek még egy vágya volna
          S ha jó az Isten, meghallgatja azt

          Ne vágtassanak szegény rózsakerten
          Az összes szelek, mind, egyszerre át
          Ne várjon rájok elfásulva lelkem
          Ne törjenek le minden rózsafát

          Tépjék szirmait egyenként le, lassan
          Mind külön fájjon, sajogjon nekem
          És mindegyiket nagyon megsirassam
          És minden könnyem egy-egy dal legyen