Ady Endre
Boldog új évet

Ezúttal sírva, szépen
Forgok meg lelkemnek régi
Gyermekes életében:
Boldog új évet kívánok.

Boldog új évet kívánok,
Mindenki tovább bírja
E rettenetet,
E szamárságot,
Mint szegény, mint bírom én, én,
Gyönyörködve,
Óh, én szegény
Lelki kémény.
Boldog új évet kívánok.

Ontom a füstjét
A szavaimnak,
Pólyálva és idegesen,
Be messze ringnak
Az én régi terveim,
Az én régi társaim is
De messze vannak,
Boldog új évet kívánok.

Hová merűlt el szép szemed világa?

Mi az, mit kétes távolban keres?Talán a múlt idők setét virága,Min a csalódás könnye rengedez?Tán a jövőnek holdas fátyolábanIjesztő képek réme jár feléd,S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,Mert egyszer azt csalúton kereséd?Nézd a világot: annyi milliója,S köztük valódi boldog oly kevés.Ábrándozás az élet megrontója,Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.Mi az, mi embert boldoggá tehetne?Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,A telhetetlen elmerűlhet benne,S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;A látni vágyó napba nem tekint;Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,Ki életszomját el nem égeté,Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,Földön honát csak olyan lelheté.Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:Egész világ nem a mi birtokunk;Amennyit a szív felfoghat magába,Sajátunknak csak annyit mondhatunk.Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,Megférhetetlen oly kicsin tanyán;Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,Zajától felréműl a szívmagány.Ha van mihez bizhatnod a jelenben,Ha van mit érezz, gondolj és szeress,Maradj az élvvel kínáló közelben,S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,A birhatót ne add el álompénzen,Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,Egész erdő viránya csalja bár.Maradj közöttünk ifju szemeiddel,Barátod arcán hozd fel a derűt:Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,Ne adj helyette bánatot, könyűt.

Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.

Öröm - s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.