Hová merűlt el szép szemed világa?

Mi az, mit kétes távolban keres?Talán a múlt idők setét virága,Min a csalódás könnye rengedez?Tán a jövőnek holdas fátyolábanIjesztő képek réme jár feléd,S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,Mert egyszer azt csalúton kereséd?Nézd a világot: annyi milliója,S köztük valódi boldog oly kevés.Ábrándozás az élet megrontója,Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.Mi az, mi embert boldoggá tehetne?Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,A telhetetlen elmerűlhet benne,S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;A látni vágyó napba nem tekint;Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,Ki életszomját el nem égeté,Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,Földön honát csak olyan lelheté.Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:Egész világ nem a mi birtokunk;Amennyit a szív felfoghat magába,Sajátunknak csak annyit mondhatunk.Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,Megférhetetlen oly kicsin tanyán;Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,Zajától felréműl a szívmagány.Ha van mihez bizhatnod a jelenben,Ha van mit érezz, gondolj és szeress,Maradj az élvvel kínáló közelben,S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,A birhatót ne add el álompénzen,Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,Egész erdő viránya csalja bár.Maradj közöttünk ifju szemeiddel,Barátod arcán hozd fel a derűt:Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,Ne adj helyette bánatot, könyűt.

1843