Poller Ildikó: Komisz Cézi!

Az én kutyám kész rémálom,
mintha én lennék az négy lábon:
a pofáját be nem fogja;
vajon kitől tanulhatta...
Német juhász, testes darab,
a séta vele csupa kaland.
Még nem sikerült eldöntenem:
én viszem őt, vagy ő engem...?
Akkor vagyok jó nagy bajba`,
ha szembe jön egy másik kutya,
visszafogni alig tudom:
- Cézi! Vissza! - kár ugatnom.
Otthon pedig, jaj, ne tudd meg:
kihordja a szőnyegeket,
lassan mezítláb kell járnom:
csontnak nézi a papucsom.

A szigeti veszedelem,
hozzá képest béketerem.

Poller Ildikó: Még most is fáj

Amikor kimegyek én a temetőbe,
krizantém illata száll a levegőbe`
neked hoztam, apám, ma van neved napja,
régóta vagyok már a bánatom rabja.

Nem tudlak feledni, oly nagyon szeretlek,
bármerre visz utam, örökké kereslek.
Akárkit meglátok, aki rád hasonlít,
könnybe lábad szemem, mélyen elszomorít.

Gyászom talán soha nem távozik tőlem,
pedig akad gondom az életben bőven.
Még sincs olyan nap, hogy ne jutnál eszembe,
ilyenkor fájdalmam tombol a lelkembe".

Poller Ildikó: Szeretlek Édesanyám

Drága, kedves édesanyám, hoztam néked virágot:
de ha tudnám, odaadnám még az egész világot.
Ősz hajadat simogatom, ráncos kezed csókolom,
törékeny kis alakodért az éveket okolom.

Vidám szívvel köszöntelek ezen a szép ünnepen,
szemed fénylő ragyogása legszebb ajándék nekem.
Te voltál a sikereim mindennapi angyala,
rengeteg kis tévedésem útmutató csillaga.

Megköszönöm az életem és a gondos törődést,
szívem soha nem feledi a rengeteg ölelést.

Poller Ildikó: Levél a távolba

Felveszem a tollam és elkezdek írni,
homályos a szemem, de nem fogok sírni.
Kemény lett a szívem, megedzett az élet,
messze ment kedvesem bús szerelme végett.

Együtt töltött idők tovaszálltak régen,
könnyfátyolon át az emlékeim nézem.
Látom, ahogy kéz a kézben járunk ketten,
és a boldogságot, mikor tiéd lettem.

Most is felidézem azt, hogy milyen voltál,
remegő kezekkel ahogy átkaroltál,
számon ma is érzem csókjaidnak ízét,
elmerengve nézem szemeid kék színét.

Poller Ildikó: Visszaemlékezés

Te voltál ki utat mutatott,
és a szívem mélyén kutatott.
Eltöltöttünk csodás éveket,
emlék csupán minden élvezet.

Úgy öleltél mint még senki sem,
éreztük, ez igaz szerelem.
Csókjaidtól mennybe repültem,
vágyak tengerébe merültem.

Virágokkal szórtad az utam,
szíved nyújtottad ki a múltban.
Csak én voltam neked, senki más,
vigasz voltál, barát, lelki társ.

Azt hittem ez mindig így marad,
lassan viszont ősz lett a hajad.
Szerettél, és mindent megtettél,
szomorú, de sajnos elmentél.

Poller Ildikó: Végső búcsú

Fájó szívvel gondolok reád,
nem ismertem jobb édesanyát.
Jóra, szépre megtanítottál,
ha elbuktam, felállítottál.

Becsülettel élted életed,
és ez is lett a te végzeted,
családodnak adtad mindened,
feláldozva beteg szívedet.

Állok a ravatal közepén,
Jó Istenhez imádkozom én,
hallgassa meg az én szavamat,
adja vissza édesanyámat.

Elmondok, ha kell, ezer imát,
gyógyítsa meg bús szívem baját.
Gyötrő kínom tombol idebent,
anyukám, te hallod odafent.

Poller Ildikó: Tesómhoz

Öcsikém, vár rád egy testvéri szeretet,
sajnálom, sok időt nem voltam teveled.
Nem tudtam ott lenni, amikor születtél,
sohasem láthattam, ahogyan felnőttél.

Elsodort messzire életem tetőled,
évekig semmit sem hallottam felőled.
Lelkemet mardossa önvád és rágalom,
az elszállt éveket, még ma is gyászolom.

Bánom, hogy nem fogtam akkor a kezedet:
amikor tévútra siklott az életed.
Talán, ha lett volna valaki melletted,
nem kéne börtönben töltened éveket.

Poller Ildikó: Szabadság utáni vágy

Távolból hív a messzeség,
számomra nincs több menedék.
Város zaja, vad rohanás,
örökös harc, civakodás.

Minden mi kell, itt van velem,
a nincstelen kis életem.
Nem csábít pénz, se csillogás:
szabadság kell, és semmi más.

Legyek inkább szegény bolond,
mint más nyakán, gazdag kolonc.
Adjon az ég bárhol helyet:
hogy lerázzam a terheket.

Kellene egy piciny sziget,
hol nem élnek még emberek:
béke világa, hol nincsen más,
csak természet és megnyugvás.

Poller Ildikó: Vers egy baráthoz

Amikor az élet meggyötör,
gond és bánat sokszor összetör,
szomorúság ül az arcodon,
fojtogat a sírás már nagyon...
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!

Amikor már nem bírod tovább,
olyankor kell egy igaz barát.
Mondd el, ami fáj és megsebez,
dobd le magadról a terheket.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!

Amikor a kedved oly vidám,
örömöddel mindig hatsz reám.
Lelked boldog béke járja át,
legyen nyugodt minden éjszakád.

Poller Ildikó: Képzelt utazás

Az embereknek vannak néha vágyaik,
azok olyanok, mint éjjel az álmaik,
távolinak tűnő elérhetetlen cél,
mit elménk csupán illúziónak vél...

Képzeletben ott voltam a Szaharában,
teveháton nyargaltam a sivatagban.
Megjártam párszor a Niagarát,
közelről csodálva híres zuhatagát.

Szavanna közepén törtem magamnak utat,
oroszlánt követve, ki zsákmányt kutat.
Hatalmas elefánt elöl ijedten futottam,
dühödten támadott, mert kölykét zaklattam.

Afrika is csodás volt, mikor ott jártam,
több bennszülött törzset is találtam.