Kis türelmet...
A magyar emberek energiaellátásának biztonsága és életminőségük javítása érdekében integrált stratégiaalkotással lép szintet Magyarország. Az éghajlatváltozás elleni sikeres fellépésben a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS-2) mutat irányt, a tiszta, okos és megfizethető energiát biztosító energiapolitika kereteit az új Nemzeti Energiastratégia megalapozásáról szóló kormányhatározat rögzíti. A 2018-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról szóló országgyűlési határozat és az annak mellékletét képező stratégia, valamint az új Nemzeti Energiastratégia megalapozását szolgáló döntésekről szóló Kormányhatározat a Magyar Közlönyben elérhető.
Szoros kooperáció a szakirányú és szakinformatikai képzésekben, partneri kapcsolat a kutatásokban és fejlesztésekben hazai, regionális és európai szinten – ezek a sarokpontjai annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a közelmúltban írt alá a Szent István Egyetemmel a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország. A digitalizáció az agrárágazatban is versenyképességi tényezővé vált. A hazai élelmiszeripar és mezőgazdaság informatikai fejlesztése, a technológiai fejlődés integrációja és a megfelelő szakemberek képzése az ágazat, az informatikai piac és a kormányzat közös célja, amely a Digitális Agrárstratégia fő irányvonala is.
6 éve | 0 hozzászólás
A kiteljesedés időszakát követően a hungarikummozgalomnak a következő
években meg kell újulnia. A hungarikumok a helyi közösségek és a nemzet
egészének identitását erősítik.
Az értéktár 2017-re közel
teljessé vált, de az ehhez kapcsolódó további feladatok még sok munkát
adnak a következő évekre. Az
élelmiszer-gazdaságot érintő 24 hungarikum pontos leírását itt találja az olvasó.
Amint az közismert, a földforgalmi törvény 2014 óta számos nyilatkozat
megtételére kötelezi azokat, akik mező- és erdőgazdasági föld
tulajdonjogát megszerzik. E szerzési feltételek, illetve vállalások
betartását a járási hivatalok ellenőrzik. Most végre következményei is
lesznek annak, ha valaki csak ígérgetett. De így is maradtak kiskapuk a
földszerzésre.
De így is maradtak kiskapuk a
földszerzésre.
Most megbûnhõdnek azok, akik a földvásárláskor felelõtlen vállalásokat tettek!
6 éve | 0 hozzászólás
A szektort alaposan ismerők egyre hangosabban kongatják a vészharangot,
mert az árutermelő gazdaságok döntéshozói lassan kiöregszenek: közelítik
a nyugdíjkorhatárt vagy akár már túl is lépték, és hiányoznak azok a
szakemberek, akik a helyükre léphetnének.
A gazdaságátadásra vonatkozó kérdést generációs bontásban vizsgálva elmondható, hogy az
elmúlt 5 évben az Y generáció volt, az elkövetkező 5 évben pedig a Baby
Boomer generáció lesz a legérintettebb ezen a területen.
6 éve | 0 hozzászólás
![]() |
Pályázati felhívás |
![]() |
Pályázati útmutató |
Február 1-jétől ismét igényelhető az erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló (fiatal erdő) támogatás. A VP5-8.6.2-16 Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek pályázati felhívás célja az erdők gazdasági értékének növelése olyan erdészeti beavatkozásokkal, amelyek által az erdők nagyobb mértékben képesek ellátni gazdasági értékteremtő funkciójukat. A támogatás igénybevételének feltétele, valamint annak benyújtási módja nem változott.
Amint az közismert, a földforgalmi törvény 2014 óta számos nyilatkozat
megtételére kötelezi azokat, akik mező- és erdőgazdasági föld
tulajdonjogát megszerzik. E szerzési feltételek, illetve vállalások
betartását a járási hivatalok ellenőrzik. Most végre következményei is
lesznek annak, ha valaki csak ígérgetett. De így is maradtak kiskapuk a
földszerzésre.
De így is maradtak kiskapuk a
földszerzésre.
Most megbûnhõdnek azok, akik a földvásárláskor felelõtlen vállalásokat tettek!
6 éve | 0 hozzászólás
Magyarországon 2017-ben mintegy 3,768 millió tonna háztartási hulladék keletkezett. Ebből mintegy 1,826 millió tonnát helyeztek hulladéklerakóba, nagyjából 309 ezer tonnát komposztáltak, hozzávetőlegesen 7 ezer tonnát égettek el, 608 ezer tonnát használtak fel energiatermelésre, és 1,010 millió tonnát hasznosítottak egyéb formában.
6 éve | 0 hozzászólás
Nagyításhoz kattintson a képre
Magyarország almatermése egy átlagos évben 550-600 ezer tonna, de az elmúlt 10 évben a 300 és 950 ezer tonna között ingadozott. Ezek a szélsőértékek felhívják a figyelmet a nagyon rossz termésbiztonságra, ami alapvető akadálya a piacok építésének és megtartásának. Évről évre egyre kisebb a minőségi alma termésmennyisége, és romlik a termésbiztonsága is Magyarországon. Ennek egyik következménye, hogy a magyar almatermés közel kétharmada ipari alma, és borzasztóan kevés gyümölcs jut a friss piacra.
Elkezdődött pénteken Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche - IGW), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállítása és vására. Az IGW 93 éves történetében az idén mutatkozik be a legtöbb kiállító, 61 országból 1750-en. A legfőbb kísérőrendezvény az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórum (GFFA), amelynek központi témája a digitalizáció.
6 éve | 0 hozzászólás
Nagyításhoz kattintson a képre
Az energiahatékonyság javítása fontos célja a Vidékfejlesztési Programnak, ezért a rendelkezésre álló összegek terhére 2018-ban önálló pályázatot jelentetett meg a tárca, melyen belül 30 milliárd forintra mezőgazdasági üzemek, 5 milliárd forintra pedig az élelmiszeripari kisvállalkozások pályázhattak és pályázhatnak jelenleg is. A beruházások sikeres megvalósulása érdekében a pályázat feltételeiről az érintettek ezen az oldalon részletesen tájékozódhatnak.
6 éve | 0 hozzászólás
6 éve | 0 hozzászólás
Az Év Agrárembere
Idén immár ötödik alkalommal került kiírásra "Az Év Agrárembere" kitüntető díj. A január 20-ig tartó online szavazás győztese Az Év Agrárembere kitüntető díj Közönségdíjának büszke tulajdonosa lesz. A címre 10 kategóriában – Agrárgépészet, Agrárinnováció, Állattenyésztés, Feldolgozó-élelmiszeripar, Fenntartható gazdálkodás, Fiatal gazda, Jövő agrárszakembere, Kertészet, Növénytermesztés, Növényvédelem - lehet jelöltséget szerezni.
A talaj minőségének romlása
Európában mintegy 12 millió hektárnyi területet érint a talaj minőségének romlása.A talajokat folyamatosan pusztítja és tönkreteszi a gyors ütemű építkezés, az infrastruktúra-fejlesztés és a bányászat.
6 éve | 0 hozzászólás
120-130 évig is élhetnénk.
Genetikusok szerint 120-130 évig élhetnénk, de alig vannak emberek,
akik századik születésnapjukat is megünnepelhetik. A cél egyébként sem
az, hogy tovább éljünk, hanem az, hogy tovább legyünk egészségesek -
írja a Science című tudományos folyóirat.
Mind több vizsgálat bizonyítja, hogy ha a táplálék minden szükséges
elemet tartalmaz, a kalóriabevitel csökkentésével az élettartam
jelentősen kitolható.
Luigi Fontana professzor egyidejűleg dolgozik Olaszországban és az
Egyesült Államokban.
2018. január 1. óta egységesebb és liberálisabb a rovarfehérjék piaca. A tavaly óta élő új élelmiszer-rendelet lökést adhat minden hasonló kezdeményezésnek. Egyrészt egységesebb, másrészt egyszerűbb forgalomba hozatali feltételeket támaszt az újszerű élelmiszerekkel szemben. Mostantól az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal állasfoglalása alapján az Európai Biztosság dönt az adott termék engedélyezéséről, és nem a nemzetállamok élelmiszerhatósága.
Vezető nélkül, applikáció segítségével lesznek irányíthatók a traktorok
2040-ben egy tervező szerint. A jövő traktorai elektromos motorral
mozognak majd, külsejük pedig letisztult, íves formájú lesz.
Szebbek, mint egy versenyautó - Így nézhetnek ki a traktorok 2040-ben (videó):(agrárszektor.hu)
Tavaly év végén módosult a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény, valamint a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló rendelet. A jövőben több dokumentum kötelező adattartalmát – a rendelet mellékletei helyett – a Nébih honlapján érhetik el a horgászok és a halgazdálkodásra jogosultak. A dokumentumok kötelező adattartalmát következő linkre kattintva tudják megtekinteni:
6 éve | 0 hozzászólás
A keleméri Mohos-tavak (Kismohos, Nagymohos) egyedülálló természeti látnivalók Magyarországon. Eredetük a jégkorszakra vezethető vissza. Az akkor kialakuló lefolyástalan területeken víz maradt vissza, amelyet idővel a növényzet elfoglalt. Jelenlegi formájában mintegy másfél méter vastagságban alkotja a tőzegmoha a szőnyegszerű növénytakarót. Magasabb szervezettségű növényfajok is megtelepedtek a tavakban, amelyek valójában ingólápok. A Nagymohos mintegy 320 méter hosszan terjed ki ÉK-DNy-i irányban.
6 éve | 0 hozzászólás
Nagyításhoz kattintson a képre
6 éve | 0 hozzászólás
Ma is ugyanannyiba kerül a kenyér, mint 2600 éve
Ma ugyanannyi kenyeret lehet vásárolni egy uncia aranyért, mint a híres
babilóniai uralkodó, Nabukodonozor (Nabucco) korában, 2600 évvel ezelőtt
– véli a Raiffeisen Zentralbank elemzője.
Peter Brezinschek az ausztriai Alpbachban tartott egyik konferencián
osztotta meg adatait a hallgatósággal. Ezek szerint Nabucco udvarában
egy uncia aranyért 350 vekni kenyeret lehetett venni. Ma körülbelül 730
euróba kerül az arany unciánként, egy kiló kenyér pedig 2,10 euró,
vagyis jelenleg 348 vekni kenyér vásárolható egy unciányi aranyért.
Nagyításhoz kattintson a képre
A magyar agrárgazdaság legjelentősebb szakmai rendezvénye minden évben az AGROmashEXPO, AgrárgépShow, mely 2019-ben január 23-26. között - mutatja be a legújabb trendeket, technológiai innovációkat a gazdálkodóknak. Négy napon keresztül közel 350 kiállító, mintegy 40.000 négyzetméteren vonultatja fel az input-gépesítés-logisztika témakörébe tartozó termékek és szolgáltatások rendkívül széles választékát. Az AGROmashEXPO-n az erőgépek mellett az elmúlt években folyamatosan növekszik az input a vetőmagok és egyéb szaporító anyagok, a növényvédő szerek, műtrágyák, kártevő mentesítő anyagok kínálata, de a digitalizáció, agrárelektronika, méréstechnika, automatizálás témakörében is egyre több kiállító jelenik meg.
6 éve | 0 hozzászólás
Gyulai Ferenc - Zákonyi Botond: Horgász zsebkönyv
A szerkesztői lelemény eredményeképpen alkalmas rá ez a zsebkönyv, hogy a
tartalomjegyzék és a mellékletek alapján a legjelentősebb magyarországi
halakkal kapcsolatos tudnivalókról útbaigazítson. Az irodalomjegyzéke
segítségével a halfogás tudományos alapjait és hagyományait veheti
számba a témában búvárkodni szándékozó.
Kiadó: Szalay Könyvkiadó
Harka Ákos – Sallai Zoltán: Magyarország halfaunája
A szerzők Képes határozó és elterjedési tájékoztató alcímet adtak a
műnek.
Elkészült az aszú- és
pezsgőkiválóságok 2018/2019-es kötete. A megjelent
kiadványban – a szakmai bírálatok alapján – 15 aszú- és 33
pezsgőkiválóságot ismerhetnek meg az érdeklődők. A kiadvány célja, hogy
segítse a vásárlókat az aszúk és a pezsgők
kiválasztásában.
Kapcsolódó anyagok:
Aszú- és pezsgőkiválóságok könyve 2018/2019
A biogazdálkodás (más néven: ökológiai gazdálkodás, organikus gazdálkodás)
olyan gazdálkodási forma, mely szerves trágyázáson, biológiai
növényvédelmen és természetes biológiai ciklusokon alapul, a szintetikus
műtrágya és növényvédő szerek mellőzésével, például baktériumalapú
biotrágyák használatával. Tevékenységek alatt itt erdő-, mező-,
tájgazdálkodást, vidékfejlesztést és élelmiszer termelést értünk.
A biogazdálkodás előnye a mikroelemekben, vitaminokban gazdag, kevés
káros anyagot tartalmazó biotermék.
6 éve | 0 hozzászólás
Óriási globális krízis közeleg – fenyeget a víz-, élelem-, és energiaválság
A brit kormány legfőbb tudományos tanácsadója szerint 2030-ra az egész
bolygót fenyegető krízishelyzet alakulhat ki, mivel akkorra komoly
gondok alakulhatnak ki az ivózvíz-, élelmiszer-, és energiaellátást
tekintve.
A BBC értesülései szerint John Beddington professzor, kormánytanácsadó
előrejelzésében figyelmeztetett a fenti körülmények várható
együttállására, amelyek következményeit és lehetséges megoldásait
részletezte írásában.
6 éve | 0 hozzászólás
A cigánka téglatest alakú (10x25x5 cm), sertés hashártyába töltött
húskészítmény, amely főtt sertésbelsőségekből (máj, tüdő, lép, szív,
nyelv)készül abált vér, abált szalonna és nyesedékhúsok,
vöröshagyma,fűszerek (só, bors, őrölt pirospaprika) és főtt rizs
felhasználásával.
A cigánka a májtól és a vértől jellegzetesen sötétbarna színű, a véres
és májas hurkára jellemző ízű, illatú és állagú, sütni való készítmény.
6 éve | 0 hozzászólás
6 éve | 0 hozzászólás
Élelmiszer-, kertész-, mezőgazdasági, vadgazda és természetvédelmi mérnök alapszakjai mellett 2019 szeptemberétől már lótenyésztő, lovassportszervező agrármérnöki képzést is indít a Debreceni Egyetem. A korábbi évek fejlesztéseit (Halbiológiai Laboratórium, Élelmiszer Innovációs Központ) követően sertés és baromfi állatház, szaporító üvegház és mintafeldolgozó üzem épül a Böszörményi úti campuson és tangazdasági telephelyeken.
Megszavazta a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítását célzó szigorúbb szabályokról szóló javaslatot az Európai Parlament plenáris ülése.Az elfogadott határozat alapján 2021-től betiltanák többek között a műanyag fülpiszkálókat, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverőket és léggömbpálcikákat, amelyeket kizárólag fenntartható anyagokból lenne szabad készíteni. A képviselők az Európai Bizottság eredeti javaslataiban szereplő termékek listájához hozzáadták az "oxidatív biológiai úton lebomló műanyagokból készült" árukat, például zacskókat, illetve az expandált polisztirolból készült étel-és italhordókat.
6 éve | 0 hozzászólás
Egy csésze kávé 140 liter vizet pusztít el!
Ki gondolná, hogy egy csésze kávéval a kedélyes európai polgár egyúttal
140 liter vizet is „lenyel”? Vagy ha vesz egy gyapjú trikót, akkor 2
ezer liter vizet „húz le” a csatornába. Amikor egy kisebb társaság befal
egykilónyi, közepesen átsütött bifszteket, akkor 15 ezer liter víz megy
a pocsékba.
A BBC által ismertetett szakértői jelentés szerint a fejlett világ által
importált élelmiszerek és áruk olyan sok „beágyazott vizet”
tartalmaznak, ami súlyosan megnöveli a világszerte létező – és
folyamatosan rosszabbodó – vízhiányt.
A 2018-as posztregisztrációs kukorica fajtakísérletek eredményeit és tapasztalatait november végén ismertették a szakmai szervezetek képviselői, egyúttal elvégezték a kikódolást is. A kísérlet eredményeinek egy része megjelent a NAKlap 2018. decemberi számában, a részletesebb pedig a Vetőmag Szövetség (VSZT) honlapján - olvasható.
6 éve | 0 hozzászólás
Nyugodt, határozott, türelmes és az állat természetével számoló magatartással még nyugtalan, félénk vagy esetleg rosszindulatú állattal is lehet boldogulni. Rosszindulatú állat kevés van, s ezeket is többnyire az ember helytelen bánásmódja tette azzá. Kényszereszközöket csak a legszükségesebb mértékben és a lehető legrövidebb ideig szabad alkalmazni. Kutyát a gazdája simogatja és a fejénél fogva tartja. Ha akár a kutya, akár a gazdája félénk, vagy a kutya bizalmatlan, harapós, akkor a kutya ujjnyi széles szalaggal, pólyával vagy ennek híján vastag zsineggel is be kell kötni.
6 éve | 0 hozzászólás
- Agroforum.hu: https://agroforum.hu/ - Mezohir.hu: http://mezohir.hu/portal/
- MMG Online, Agrárhírportál:
http://magyarmezogazdasag.hu/
- Agroinform.hu:
https://www.agroinform.hu/
- Agrárágazat.hu:
http://agraragazat.hu/
- Agrotrend.hu:
https://www.agrotrend.hu/
- Agronaplo.hu
https://www.agronaplo.hu/
- Parlagfű információs térkép (Satelite)
http://airterkep.nebih.gov.hu/gis_portal/pir/pir.htm
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Elfeledett gabonafélék...
6 éve | 0 hozzászólás
A változatos, rostokban gazdag étrend nem nélkülözheti a gabonaféléket. Az újra felfedezett és idegen földrészen termő köretnek valókból kis rafinériával, zöldfűszerek, zöldségek hozzáadásával változatosabbá, érdekesebbé tehetjük ételeinket. Több szupergabonát ismerhet meg a Kerti Kalendárium 2019. január-februári számában. http://magyarmezogazdasag.hu/2019/01/28/szupergabonak
Címkék: gabonafélék rost étrend