Egy szép vers, hogy miért védjük a természetet.

Tavaszi gondolat

Szürke égbolt hűs könnye pereg,
felette tán szikrázó menny lebeg,
apró rügyekben küldi le az életet,
ami pár csepp könnyért megremeg.

Fázón rezzen, ha szellő meglebben,
vágyja a tavaszt vígan, s hevesebben.
Űzi a szürkét, s a havas fehéret,
dísze már a kék-bárányos ég lett.

Cifrázva lila, narancs, bordó-bársony,
fekszik mind egy nagy zöld ágyon,
s mosolyt csalnak, napsugarat,
ha elnyúlnak a lombok alatt.

Halkan neszel minden móka,
zenéje kacaj, s csicseri nóta,
füttyöngve fújja a sok madár:
"Itt a tavasz, s miénk a nyár!"

Kéz a kézben, már indul a menet,
ismerd meg az ébredő természetet!
Örülj most, s mindig minden nyíló virágnak,
hisz nem tudjuk, mikor lesz vége a világnak!

Szabadi Lívia
(2010. március 22)