Volt egy leány,
haja szőke volt,
kéklő szemén
táncra kelt a sápadt Hold,
csillagok szikráztak
gyöngykalárist nyakába,
megbújt a szeretet
rózsás mosolyába.

Hajnalba kelt
aranyló sugárral,
harmat mosta lábát
illatos virággal.
Madárdal kísérte
csengő nevetését,
szelíd őzek figyelték
minden lépését.

Ha erdőn járt
megölelték a fák,
lágy szellő fésülte
arany haját.
Zöld ruhás koboldok
irigykedve nézték,
Nap tükrében játszó
tündöklő szépségét.

Égig érő hegyek
borultak a völgyre,
csodálva néztek
e gyönyörű lényre.
Pillangók szárnyain
repült fel az égbe,
elvegyült a mindenség
szikrázó kékjében.

Gyerekkori álom,
azt hittem valóság,
tündéri bál volt
csillogó vigasság.
Ott ültem én is
felhők asztalánál,
nem volt ott  szebb tündér
kedves jó anyámnál.