Egyszer, a rőt szakállú róka,
mikor még kicsi volt, aprócska,
alig nagyobb, mint az öklöm,
ez egy mese, csak úgy közlöm,
elindult a mezőre vadászni,
milyen is a nyúl, meg akarta látni.

Ahogy ment, mendegélt,
bátran, mert senkitől sem félt,
a fű alatt egy ürgét látott,
szegény pára bőrig ázott,
-te volnál a nagyon ügyes
hosszú fülű tapsifüles?

-Dehogy vagyok, hát nem látod,
én vagyok ki bőrig ázott,
mezőn járó szegény ürge,
lyukba bújó, igen fürge,
kit kerget a hosszú lábú,
vízzel járó nagyszakállú.

Zúg a nádas, madár rebben,
halak úsznak halkan, csendben,
oda tart a kicsi róka,
mint az öklöm, oly aprócska,
arra száll egy tarka lepke,
várja színes virág kelyhe.

Hosszú nyelve nektárt kortyol,
ha jól lakik, vígan dalol,
szárnyára ül a napsugár,
a kis vörös kérdi már.
-Te volnál a nagyon ügyes
hosszú fülű tapsifüles?

-Dehogy vagyok, hát nem látod,
nem is járok, égbe szállok,
széllel bizony táncra kelek,
engem kerget minden gyerek,
ha elkapnak, nekem végem,
tűre fűzve végzi létem.

Itt az este, kicsi róka,
mint az öklöm, oly aprócska,
fázva bújik anyja mellé,
mintha most is azt figyelné,
ki is lehet, az az ügyes
hosszú fülű tapsifüles.