Mesél a rög

Lábunk alatt a rög mesél…

Óh hányszor áztathatta vér,

hányszor termett dús kalászokat,

hányszor viselt el kemény fagyokat,

hányszor porzott  siető láb nyomán,

hányszor izzott fel a nap sugarán!

Mennyi mindent elmesél a rög!

Az idő suhan a gyűrött föld fölött;

üde mezők és sötét fenyvesek,

puszta tájak és feltörő hegyek

rögére írva: múlt, jövő, jelen;

lábnyomaink – a történelem.

Drága nekem minden kis morzsalék,

hisz ide térek, ha elér majd a vég.

Megölel óvón és mesél tovább -

ölelhetem az őseim porát.

Porból lettünk és porrá leszünk,

csak az marad meg, mit ma megteszünk

beleírva a porba, rögbe,

hogy megmaradjon így örökre.

Bénán, sután a jót akarjuk,

izzó sebeink könnyel takarjuk,

a harcmezőkön békét keresünk.

Epét kehelyben ne hozzanak nekünk!

Egyet azonban sohasem hagyunk;

ezen a földön mi, itthon vagyunk!

Szívünk e röggel mindig együtt dobog:

csak itt lehetünk egyek, s boldogok!

2011. 09. 18. SZLD.