Bujkál a Hold

Bujkál a hold nagy C betűje,

a felhők mögé beoson,

az éj most sötét, majd világos,

a változással így rokon.

Egy bús levélről vízcsepp cseppen,

koppan a sárga-rőt avarban.

A csendet megtölti az este,

mit lépteimmel megzavartam.

Megállok hát, és föl-fölnézek,

hogyan lebegnek fények, árnyak.
A szálló felhők mohó szájjal

ragyogó csillagfényt zabálnak.

Bujkál a Hold, de megtalálom,

hiába is lopakodik!

Ragyás arca elő-előjön,

a fény s az árnyék változik..

Bujkál a Hold, de nem előlem.

Szégyell múltat, jövőt, jelent,

restellkedik ott fenn az égen,

hogy mi történik idelent.