Pompei katona.

Ott állok őrhelyemen.

Az éj ezer réme vicsorog,

tűzeső jön, árad egyre,

homlokomon víz csorog.

Szorítom a lándzsát,

Rómáért, előre!

Ordít őrült tömeg:

Menekülj te dőre!

Halad egyre a vörös láva,

a testem gőzőlög,

Jupiter Optimus! –

A láva csak görög…

Röhögve mar testembe…

Én csak állok…

Az őrhelytől, a fegyvertől

meg sohase válok!

Rómáért! – lehelem az izzó ködökbe.

Semmivé leszek,

de a helytállásról, római erőről

kő-emléket teszek!

…Egykor, ha a csákány

derít titkokat,

majd megkapom én is

márványszobromat.

Bp. 1955. 04. 26. SzLD.