Keményen nem beszéltem senkivel, És szigorún sem szólottam soha. Nem háborított fel a vétkes vétke S nem ingerelt az ostoba. És legkevésbbé az ügyefogyott, Aki két balkézzel és két ballábbal Csak csetlik-botlik a világon által. Magamba néztem, s láttam magamat, S tudtam, hogy minden elrendeltetés, S csak mondvacsinált szó az akarat. Alárendeltje senkinek se voltam, És én sem parancsoltam senkinek, S legrosszabb lettem volna nevelőnek, Mert semmi nevelésben nem hiszek.
Rólam is lepattant a nevelés: Pusztába síró hang, kőbe döfött kés. S lepattogott a pattogó beszéd Mint sziklafalról a rálőtt serét. Egy-egy halk, szelíd szó - néha - talán, Mint zefír zengése citerán - Az is csak úgy, minden szándék híján. Ember nem nevelt, - a Végzet csupán. Én egyéb nevelésben nem hiszek. A bárány béget, s a kígyó sziszeg, S nincs hatalom, mely más hangra tanítsa, S az Isten irgalmatlan dicsősége, Hogy minden meg van írva.
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
Kommentáld!