Lukátsi Vilma

EZÜST VERS

Ezüst folyó hátán

ezüst vízen ezüst bárka,

hold ezüstje hidat renget,

de a kislány azt nem látja,

szempilláján ezüst könnycsepp,

ki nem csordul, le nem gördül,

összekulcsolt két keze közt

emlék-orsó lassan pördül:

ezüst szállal rég befonta

és ezüst lett a koporsó,

befelé hulló könnyektől

tele lett az ezüst korsó…

Árvasága fájó terhét

alig bírja már emelni,

     de jó lenne ezt a terhet

Isten kezébe letenni!

Mély sóhajjal néz az égre,

nem talál szót, nem is bánja,

ezüst fényű csillagok közt

Édesanyja szemét látja.