LÁMPÁSOMBA TÖLTS OLAJAT!

Nekem már nem szabad várni.
Rövid az élet, napja fogy.
Nekem nem adatnak mindig
felemelő pillanatok.

Nekem minden kell, vagy semmi!
Bennem az élet követel!
Hívó szavamra válaszolj!
Jön az alkony: sietni kell!

Hajamba görcsös két kezem
beletúr: rémült éjszaka!
Gyújtanám a lámpásomat:
Lámpásomnak nincs olaja!

Árnyak suhannak a falon,
Véremben forró lüktetés.
Hol az olaj? Hol az olaj!
A szívem csupa kérdezés.

– Példázat jut az eszembe:
Ötnek lesz, és ötnek nem lesz.
Lábadhoz esem, Krisztusom:
Lámpásomat te töltsed meg!

Én hiába töltögettem,
idegen láng elemésztett.
Sok-sok próbák özönében
az olaj mind-mind elégett.

Ezen a sötét éjszakán
nincs lámpásomnak olaja!
Nem álltam az őrhelyemen:
Az ellenségem ellopta!

– Csak egy hajnalt adj még nekem,
csak egyetlen fénylő napot!
Lámpásomba tölts olajat,
míg messze fénylőn felragyog.

P, Kocsács Erzsébet