Karácsony anyácskám nélkül..

Mikor újra itt a karácsony
a csillagokat nézem kutatón

Látom a fényt, a fényeket,
szinte káprázik bele szemem. 

Keresem köztük, ki már nincs velem,
s gondolatban messze megyek.

Visszatérek oda, hol állt a ház
s hol lakott az én anyácskám.

***
A kapuja mindig tárva,
gyermekét egyre-egyre várja.   

Ha meglátott az ajtóban
ölelésre nyílt a karja.

Megcsókolt és simogatott,
szeretetet ekkor kapott.

Mindig könnybe lábadt a szeme,
mit ruhája sarkával törölgetett. 

Hogy egyedül van, s nehéz nagyon,
arról ő sohasem panaszkodott. 

Szélsebesen szálltak az évek,
megöregedett, haja fehér lett. 

Totyogva járt az udvaron,
csak kutató szeme csillogott. 

Vizslatva mindig a kaput leste,
mikor nyitom a kilincset le. 

Aztán egy nap távirat jött,
szegény édesanyám halott.

Hullott könnyem, mint a zápor
és fájt, hogy nem lehettem vele akkor.

*** 

Karácsony van. Itt az este,
emlékeket keresgetek...  

Milyen is volt, mikor élt,
hogy teltek a szent esték?

Kicsi fenyő az asztalon,
csend volt, csak a kályha duruzsolt.

Anyám remegő kézzel gyújtott gyertyát,
leste gyermeke boldogságát.

Mesét mondott, csodaszépet,
hogy a Jézus megszületett.

Majd halkan énekelni kezdett
s én vele együtt énekeltem.

Az éjféli misére is együtt jártunk,
s fogtuk egymás kezét, hogy ne fázzunk.

***

Most is itt csillog a fenyőfa,
ragyog, fénylik rajta a gyertya.

Melegség, béke és szeretet,
mindenki itt van, kit szeretek,
csak anyácskám hiányzik nekem!