Kis türelmet...
A kis pacsirta
A szerelmet nem ismerték, nászrepülésük alatt tanították egymást,
Lágy szellő suhant át a réten, a mezei virágok mámorosan ontották
illatukat. A szivárvány miden színében pompázott a tavasz érezve a
kikeletet. A méhecskék dongtak, a virágok szirmaiban ölelkezve, s
búzavirágról kökörcsinre szállva nektárt gyűjtötték a télire.
A természet zsongott egymásnak adva a szerelem hívószavát.
Az erdő széli öreg tölgyfán pacsirta szülők egy csöpp kis tojást
neveltek. Testük melegével szerény kis fészkükben óvták a pici tojást
széltől és a hűvös éjszakától.
Mire a hideg tél beköszöntött egy picinyke pelyhes pacsirta csipogott a
fészekben, jelezve megérkezését, a pacsirta szülők szerelmének áldott
gyümölcsét.
Picinyke kis pacsirta pár év múlva már dalolta gyönyörű énekét, az erdő
és mező csak őt hallgatta, várták a reggelt, ébresztette a későn
kelőket. Éneke trillája miden erdőlakó szívét melengette.
Az évek teltek és a kis pacsirta tollruhája a legszebb lett erdőn és
mezőn. Még mindig picinyke volt, az öreg sas Mütyürkének becézte, s
énekével, táncával elbűvölte pacsirta ifjak szívét. Az erdei bálon őt
szerette volna minden ifjú megtáncoltatni, de ő csak repdesett gyönyörű
tollruhájában és csak egyre várt, mert kicsi szívét csak egy ifjú
nyerhette el. A tánc az övé lett, s a bálon két szív egymásra lelt. Nem ő
volt a legszebb, tollruhája szegényes volt, nem ő repült a
legmagasabbra, s az éneke is szerény volt, de szívük egyszerre dobbant
oly erővel, hogy az már mindent eldöntött.
A szerelmet nem ismerték, nászrepülésük alatt tanították egymást, vad
táncot lejtve erdőn és mezőn, majd az égbe szállva felhők rejtekében.
A kis pacsirta már csak szerelmének fülébe suttogta szíve dallamát,
elbűvölte szerelmével, lágy ölelésével. Boldogok voltak, bár a
fészekrakás nehéz éveket vett el életükből, mert csak magukra
számíthattak. Szorgalmasan dolgoztak, kis pacsirták születtek, kettő is.
Esténként a mama puha fészkében halk lágy énekével ringatta picinyeit
édes álomba.
Teltek az évek a kis pacsirta éneke elhalkult, párjával már nem repültek
magasan szárnyalva vágyaik tengerében. Párja sokat dolgozott, ám
időnként korhadt fák bűzös odvában jómadarakkal múlatta idejét. Nem
hatott a szó a szerelem hívószava is kevés volt, pedig kis pacsirtáját
nagyon szerette. Kis pacsirtája úgy érezte párja már nem szereti, tán
mert elmúlt a szerelmi lángolás és magában kereste a bajt.
A kis pacsirta szíve egy reggel megszakadt, párja kétségbeesetten
repítette az erdő legjobb doktoraihoz. Megijedt nagyon félt, hogy
elveszíti, hisz oly törékeny volt és védtelen. Az élete egy hajszálon
függött, de az Isten visszaadta kis életét. Az erdő örömtáncot járt,
mert mindenki nagyon szerette, hiánya nagy űrt hagyott volna az erdőnek.
Párja puha fészkében gyógyította, dédelgette csőrével etette, megkímélte
mindent megkapott csak egy valamit már nem úgy, mint amikor szárnyaltak
felhők rejtekében. A szerelemi mécsesből kifogyott az olaj, a tűz
hiányzott lelkéből.
A kis pacsirta világba éneke eltűnt reményét, vágyának sóhaját, amely
fájdalmasan szállt az egekbe. A dallama éneke szebben csengett, mint
egykor szerelmét csalogatta puha fészkébe. Az égiek meghallották és egy
lant varázslatos hangjával felébresztette szívének óhaját. Szíve újra
megtelt reménnyel, szerelemmel. Tollruhája újra ragyog, szebb mint
valaha, énekel erdőnek mezőnek, szívének lantosával kisérve szárnyalnak
felhők rejtekébe.
Dalának varázslatos trillája már nem párjának szól, mint egykor régen,
pedig a kis pacsirtája szereti még, de lelkét megosztotta a lant
varázsának csodálatos melódiája.
Párjának megkopott tollruhája, szárnya elernyedt, már nem tud repülni
magasan a fellegekbe, lelke összetört, fájdalmas énekét az erdő nem
hallja.
A kis pacsirta szárnyal a boldogságtól, éneke az egekbe emelte, hogy
fényes csillaggá változzon. Párja nyáresti éjszakákon az égre tekintve
keresi és várja egyetlen csillagát, hátha visszatér puha közös
fészkükbe.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
A kis Pacsirta