Mikor nem is gondoltad, hogy látlak, megetettél egy kóbor cicát. Ebből megtanultam, hogy szép dolog, ha gondoskodunk az állatokról;

és a kedvenc sütimet készítetted el. Megértettem, hogy az életben apró dolgok is válhatnak különleges ajándékká;

..ebédet főztél, és elvitted egy beteg ismerősünknek. Ebből megtanultam, hogy egymásról gondoskodnunk kell.

... idődet és pénzedet olyan emberekre szántad, akik rászorulnak. Megértettem, hogy akiknek többjük van, adniuk kell a sajátjukból azoknak, akiknek kevesebbjük van.

2014. oktober 13. hétfő

Megbocsátás (1)
„Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1János 4:19)

Gondolj most valamire, amit nem tudsz megbocsátani, és vizsgáld meg, hogy a következőkben felsorolt okok közül te vajon miért ragaszkodsz a nehezteléshez?
a) A harag visszatart más erősebb érzelmeket, és félsz attól, hogy ha a harag elmúlik, ellenállhatatlanul elárasztanak ezek az érzelmek.
b) A neheztelés időt és energiát igényel, te pedig nem vagy biztos abban, hogy e nélkül ki lennél.

  MINDEN NAP "JÓ NAP"

Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!
(Zsolt 118,24)

Szokványos napként indult, és úgy is folytatódott. Ugyanazok a
megszokott dolgok, mint az elmúlt időszak bármely napján. Közel négy
hónapja az 54 éves feleségem betegsége okozta körülmények határozták
meg napjaim folyását, és a tevékenységeimet. Tehát ezen a napon is a
megszokott munkámmal foglalatoskodtam. A sok tennivaló között, melyeket
végezni akartam, figyelmemet azoknak szenteltem, melyeket mindenképpen
meg kellett csinálnom.

A kis pacsirta

A szerelmet nem ismerték, nászrepülésük alatt tanították egymást,

Lágy szellő suhant át a réten, a mezei virágok mámorosan ontották illatukat. A szivárvány miden színében pompázott a tavasz érezve a kikeletet. A méhecskék dongtak, a virágok szirmaiban ölelkezve, s búzavirágról kökörcsinre szállva nektárt gyűjtötték a télire.
A természet zsongott egymásnak adva a szerelem hívószavát.
Az erdő széli öreg tölgyfán pacsirta szülők egy csöpp kis tojást neveltek.

Én már sok szépet hallottam életemben, de olyan szépet vagy hallottam, vagy se, mint mikor az öreg templom tornyában először húzták meg az új harangot. Még a toronyablakban lármázó verebek is összedugták nagy fejüket:
– Csitt csak, muzsikálnak az angyalok!

Hát azt nem tudom, hogy a verebek milyennek képzelik az angyalok muzsikáját, de az újharang szavára még a templom előtt álló kőszobor is mintha bólingatott volna a fejével.
Ez a szépen csengő hang még az öreg harangok fáradt szívét is vidám rezgésbe hozta, úgy, hogy szinte maguk se tudták, milyen nyájasan köszöntik ifjú társukat:
– Üd-vöz-lünk, üd-vöz-lünk!