János ezt mondja: „Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!” Nincs szó, mely teljesen kifejezné ezt a szeretetet, csak bizonyos fokig tudjuk szavakba önteni ezt a minden ismeretet felülhaladó szeretetet. A Végtelen nyelvezetére lenne szükségünk ahhoz, hogy kifejezzük azt az isteni jóságot, mely lehetővé tette, hogy Isten fiainak neveztessünk. Azzal, hogy kereszténnyé válik, egy ember sem lesz kisebb. Semmi szégyenletes nincs abban, hogy kapcsolatban vagyunk az élő Istennel. 
Jézus viselte el azt a megaláztatást, szégyent és szemrehányást, melyet a bűnös érdemelt. Ő volt a mennyei Felség, a dicsőség Királya, egyenlő volt az Atyával; mégis letette istenségét és emberré lett, mert emberit csak emberi, istenit pedig csak isteni ragadhat meg. Ha angyalként jött volna el, nem részesülhetett volna szenvedéseinkből, nem kísértethetett volna meg mindenekben hozzánk hasonlóan, nem érezhetett volna együtt velünk bánatunkban; de Ő az emberi test öltözékében jött el, hogy mint helyettesünk és kezesünk helyettünk győzze le a sötétség urát, és érdemei által mi lehessünk győztesek.
Ahogy a Golgota keresztjének árnyékában állunk, szeretetének melege tölti be szívünket. Amint rátekintek, akit bűneim sebeztek meg, fentről jövő ihletés száll le rám, s ez az ihlet mindannyiótokra reászállhat a Szentlélek által. Ha nem kaptátok meg a Szentlelket, akkor Isten szeretete nem költözhet lelketekbe; de ha élő kapcsolatban vagytok Krisztussal, akkor ő szeretettel, buzgalommal és komolysággal tölt el bennünket. 
Nem márványtömbök vagyunk, melyek bár visszaverik a nap sugarait, de nem lehet életre kelteni őket. Mi alkalmasak vagyunk arra, hogy reagáljunk az igazság Napjának fénysugaraira; mert amikor Krisztus fénnyel árasztja el lelkünket, akkor fényt és életet kapunk tőle. Úgy iszunk Krisztus szeretetéből, ahogy a fa ága táplálkozik a törzsből. Ha beoltattunk Krisztusba, és minden sejtünk egyesült az élő tővel, akkor erről a tényről úgy bizonyosodunk meg, hogy sok gyümölcsöt termünk.