Ha el akarnék menni.

Ha el akarnék menni
Ragadd meg karom....
Mond' nélküled már nem ugyan azt adom.
Szorítsd ujjaim közé kötelékünk jelét,
Vérrel írjam tovább ami félbe ég.
Tudd soha nem hagynálak el magamtól
Hisz a szerelmet ma is értetek áldozom.
Ugyan annak a szívnek legyek ma is rugója
Melyre nem állhat le Körhinta motorja!
Életem legyen olvadó vétkem......
S ki hajdan sírommá vált régen......
az legyen ma éltem.
A szerelmet Vágyja

Ha egy pillanatra megállsz

Ha egy pillanatra megállsz, 
és a hömpölygő fellegekbe nézel,
A szemembe nézel,
Ott az Én szemem az Égbe nyíló
Tenger....
Az a Tenger a szerelmedért kiált!
A szíved hevesebben ver,
S ha csókolni támad kedved,
Akkor karold át kedvesed, 
s megérkezem!
A fellegekbe igézett mosolyod,
Szám sarkára csókolt, s könnyem ma Tiéd!!
Hát csókolj úgy ahogy azt örökbe vágytam,
S álladra tovább gördítem sósan lágyan..... 
Vártalak , mióta csak élek, 
Vártalak, ahogy a Mennyben Isten 
Ölelkezik a Földdel, mikor hevülni kész!

Gyere táncold velem.......

Gyere táncold velem el ezt a táncot,
Mely Napfényt szül a bús magányból
Azzal hogy felemel!
Gyere ölelj még úgy, mint Régen,
Ahogy akkor öleltél mikor a mélyben
épp csak rezdült az oltalom!
Gyere repüljünk együtt mint Régen
Ahogy apró elemekhez érten
Zendülni indult minden folyó....
S az érből patakká fel duzzadóba
Életet leheltünk a halkuló Valóba!
Gyere Ölelj oly mohón mint Hajdanán
Ahogy a tűz gyúlt a Déli Orgonán
felcsókolgatni eledelét Harsogó 
Reményeinknek!

Gondolat

Úgy érkeztem hozzád,
Fagyott tenyeremmel.
Könyörgő, szeretetért esdő reményemmel.
Térden, imát lopva éjszín kék tavadba
Golgota- virágból ösvényt rakosgatva.
Azon az ösvényen erős szívvel jártam
Gyengülő testemmel megváltásra vártam.
Ezernyi fájdalom nem tepert le engem,
Mert Isten szívébe locsoltam a könnyem. 
Szellemed kristályos jég vizéből ittam!
Attól lettem bátor mikor elindultam.
Elmém tűztáncába Te hoztál hűs Havat!

Szentannai Ibolyának és a jobb meg a ball kezének.

Vagy valami ilyesmi.......

Te

A Te szíved meglátott.
A Te szavad ismert fel.
A Te hangod hangján
született az Ember.
Te jöttél menteni.
Szíveddel áldani.
Hogy el ne veszhessek
eledelt nyújtani.
Te jöttél zenével.
Én csak meghallgattam.
S a Te szíved zenéjéből nyílt ki az a dallam.....
mely ma is képes belőlem vissza zengeni.
S ha tehetem mindig megjövök.
Szívedre csokrot Újat, én kötök

Soha nem vigasztalok amikor adok....

Soha nem vigasztalok amikor adok.
Hamis lenne vigaszotok ha nem szívem adnám elébb,
s a test kit ölelnél, nem csak ráadás.
Ezért nem szórom szét magam,
ott hol ember csak testet akar,
s a szívet csak ráadásként fogadja
vagy nem fogadja.

De akkor én ölellek, amikor vigaszként a szívednek,
senki nem ígér már testet.
Csak akkor érted meg hogy vagyok.
S ha szerelmes szíved szívért dadog,
fellapozod emlékeidet,
s akkor minden ölelésben 
mindben csókban, s minden új reményben
miben meglátod hogy mennyire szeretlek
megérkezem.

Gámenczy Eduárdnak II.

Messziről köszönt rám gondolatod.

Úgy köszönt rám, mint ha keresne,

S vissza  kutatom......

Ki vagy?

Arcodba nem merek nézni.

Nem merek már az arcoknak hinni.

Túl kevés, s túl sok mit mesél az arc.

de nem érdekel a múltadon megcsúszott kudarc

engem csak az érdekel ki odabent keres.

Ki rajzolva alkot fellegeket szavából...

s Őrséget vállal szívem felett.

Gámenczi Eduárdnak III.

Mindegy már kit becézel.. csak szólnál !......

Hozzád.....

Hozzád simulva, oda a porba,
Csak ott érzem még Tőled hogy Ember vagyok,
mert nem suttognak rég édeset a szerelemnek
a magasba törekvő cédrusok.
és a pálmák alatt sincs oltalom,
s Füzek alján sincs megkapaszkodóm,
csak itt és most porba rajzolt önmagad 
varázsol életemre csókokat.
Csak attól indul újra szívverésem.

Sok-sok szeretettel.
Évi

Gámentzy Eduárdnak

Én már csonkig égtem.

Én már csonkig égtem.
S nem reméltem felépülést.
De kard Isten kezében a féltés,
lásd.... Újra rajzol mindent Föld s az Ég.
Lehet,
Te vagy a ceruza egy láthatatlan kézben,
a csókom, s könnyem is....
s Te vagy ki a mindenek szívére 
foltoz szerelmet.
lángba borítva .. felizzani.

Figyeljetek!

Aki szeret, annak nem kell háló.
Az magától úszik Isten karjaiba.
S ki nem szeret, azt hiába akarjátok kifogni, 
mert megsebzi azt a kart, mely ölelni szeretné.
Mindig csak azt akarjátok megölelni, 
aki magától úszik abba a karba, amely meg akarja ölelni.
Mindenki szelídít valakit, 
de ne akarjatok Ti megszelídíteni mindenkit!
Az értelem csak fokozatosan nyílik.
A lépcsőfokokat nem lehet átugrani.
Biza fel kell mászni rajta.
Egyetlen megtapasztalás kevés ama üdvösséghez.