Az Aradi tizenhárom.

Figyeljetek!
Ne csak mint hősökre nézzetek, 
De mint Saját magatok "teste" ki oly sóváran vágyik Élhetőbbre, 
Mindannyian oly szerelmesen megkötözve éltek Ők Isten Szívében !
Fájtak, kínlódtak ,szerettek,reméltek....
S mondtak sok sok fohászt mielőtt haza tértek....
Hát úgy nézzetek rájuk mint ha a Ti életetek lenne övék,
S akkor megértitek áldozatuk mélységes titkait.
Mert kiben maga az Isten lakik, az válik Ítélővé a felett, ki nem szeret!

Felismered.......

Felismered ki van veled. Annak nyújtod oda kezed aki azt meg is ragadja!
Ott lesz élő Isten karja, aki mind ezt elfogadja.
Nézz mindig Isten szemével.
Ölelj mindig Isten kézzel!
Akard mindig felemelje, 
Azt akinek karja Teste mind örökké 
Ugyanaz!

Félek.....

Félek hogy könnyemen megcsúszik a patak,
s elöntött szíveken sok hordalék marad.
Félek hogy vádaktól megbetegszik szívem,
s akkor Jégesővel fizet a Nagy Isten.
Fogom a gyeplőt még. Tartom a Lovat még.
A szeretetemmel csitítom az elmét.
Hallgatom dalotok, járom a táncotok,
olyan szerelmesen szeretem Fiatok,
olyan szerelmesen szeretem Fiatok!

Fejét magasan hordta......

Fejét magasan hordta.
Termete olyan volt mint az oroszláné.
Szeme tűzben égett,
kiolthatatlan tűzben.
Amikor szólt, vagy énekelt,
Hangja úgy fodrozódott, és
úgy hömpölygött, és Úgy ringott, és 
csapott egyre magasabbra mint a zengő
bérceket ostromló zubogó patakok, csermelyek, 
megfékezhetetlen sodrása.
Tudta magáról, hogy az egyetlen.
Ő a megfékezhetetlen Örökkévaló!Az Isten!
Léptei büszkesége ma is a régi.
S bár saját szava igazának adta lényét martalékul,
S tudata is csak az Igaza bizonyítéka,
Én vagyok mégis aki érti, hogy Ő az valóban
Az Egyetlen, a megismételhetetlen, a Földi világunkban,
ki a szerelmet úgy igézi, méltóságán becézve
Szabadon és Áradón, mint hangja zengő érce, s moraja.

És ha a szó.....

És ha a szó már nem szólna, min játszana csend vonója?
Ha a szavad elfelednéd a csendedet is temetnéd.
Mert a csendet akkor hallod amikor azt szívvel szólod,
Amikor a szavad teste, Isten csendje a szívedbe.
És amikor szívvel kéred, akkor a csended megéled,
s akkor súgja neked szólni,Isten benned bíz valódi. 

Engem miért........

Engem miért nem hív más csak a Lélek?
Én folyton csak a lelkemből szólok, zenélek....
S ha néha azt mondom jót vihorásztam,
megítélnek, s tapogatózva örökölt vakságból hozzám el nem érnek......
Pedig a lélek zenéje édes, hajlékony mint a fűzfa ága mi szél-szerenád
dalára táncba ring...
Milyen kecses az a lepke könnyű ág mozdulva szív-hangra....midőn 
Isten hívja ,Égnek Lelke Örök Zenéjére lejteni........ 
Neked adom kicsiny Ág a szelekre mozduló tánclépések ékes szólamára....

Én Uram.......

Én Uram, ha hallgatok, sem hallgatok.

Belül a szívem szerelmet dadog.

Szív kelyhében hűséget ringatok.

Neked dadogok.

S míg csendes magányom ölel,

A szerelmem Téged ünnepel,

S nem csorbult fáradt vallomással üzen,

De éberen feléd fordult arccal figyel,

Nem tékozol.

Téged Őrizlek minden sorommal,

Minden Boldogságot igéző sóhajommal,

Hogy teremtsen!

Hogy Neked a Jövő ha érkezel,

Már ne csak egy lélekharcban eltöltött

Földi út legyen ami fájdalommal terhes,

De gazdag legyen minden Földi jóban,

Annyi legyen hogy bőven adhass abból,

Mi Neked teremtetett, s együtt élvezd

Mindazokkal  kik szeretnek.....

Én Úram......

Én Úram ki a Magasságok felett jársz!
Kinek jelenléte olyan, mint a leghalkabb
de mégis a legáradóbb zenei harmónia ,
mely átöleli a téren, és időn túli érzékelést.......
KI képes behatolni a legapróbb élő sejtrendszerbe is azért,
hogy azt a létezése csodájában alakítsa szebbé , jobbá!
Ki mi kor megjelenik nem marad más csak a szétomló
Béke, mely olyan könnyű, és lágy mint a legpuhább 
csillaggal teli nyári éjszaka.

HJ-nek.

Én szeretlek!

Felkarolt egy kéz,
ringatni kezdett.
Azt súgta.
Szeretlek égi gyermek.
Nem a templomodra.
Szívedre vágyom.
Lássalak átrepülni minden szent magányon, mi eddig
utadba lépett.
Felkarolt egy szó, 
s magához húzva,
áttáncolt velem időtlen múltba....
s fakulni indult arcom felett
szivárványt szőtt az égi képzelet.
Felkarolt egy hang,
csendes volt, tiszta,
minden kétkedését háta mögé dobva
biztatott.
Azt mondta Ember vagy,
kedves,szelíd.

Én minden percben búcsúzom....

Én minden percben búcsúzok.
Talán hogy elhiggyem, még itt vagyok.
Én is Őrzök szép kezet,
Olyat kit felismerhetek.
Néha eljön ,
és megsimogat.
És akkor feledem a gondokat.
Csak figyelem, hallgatom
mit szeretne mondani.
Távolból mosolyog rám.
Szívéből hallani:
Felismertelek......
S aztán e tétova szép kezek
megint utolérhetetlenek.
S emésztem,
mit is akart mondani......
Tűzfalat épít szóból,
oltalmat nyújtani.:)