Én már nem őrzök emlékeket.

Én már nem őrzök emlékeket.
Csak pillanatait annak, mi lélegzethez juttatott,
s mi tanodámként sértett,
s feszített, eldobtam annak terhét
mert nem feladatom 
emlékezni rájuk.
Nem arra kell gondolnotok mi volt,
hisz a tanoda maga az Utatok.
csak mi tanulságként bennragad,
s akkor soha nem fogja sebezni lelketek
mi a múltatokból hívogat.
S ki múltadat felrója
bíz nem szeret,mert kifacsarja belőled
a Lelkedet, hogy lásson.

A Varázsló éneke.......

Én már látom jöttét....

Én már látom jöttét
Szemben sétál velem ott 
a szerelem ....
S már nem állok, de futok feléje
Nem emlék többé
Karomban az Élet teste.
S már nem várom más testben,
mert ott van mindenekben.
Mikor mosolyog,
a Nap ott rám ragyog.
S mikor szellő támad, 
simogatja szárnyad.
S akkor is üzenve 
odaül szívedre,
amikor bánat ködébe temetve...
De tudod kié az, 
S a mából a holnap 
azért ér ki,
hogy csókjával üzenjen,
itt vagyok, 
S több vagyok ,
mint amire vágyhatsz.

Én már csak veletek.....

Én már csak veletek.....
Csak veletek léphetek rá a hídra.
S ha inog is....
kiegyensúlyozom....míg bírja
ott fenn az a sokágú
mely nem fejemre rakva, de abból 
növeszt koronát agancsnak utatokra....
s elhiszem, hogy mit varázsoltatok 
benneteket Tart meg a Jövőbe,
s szerelmeteket dicséri
Mindörökre!:)

Én csak úgy..........

Én csak úgy szeretlek begyűjtöm a könnyeid s szívemre öntöm.
Elégnék érted ha nem teszem.
Én csak úgy szeretlek begyűjtöm ajkad mosolyának felbugyborékoló örömét
s vissza csókolom az életedre amikor a könnyeidbe belefúlnál. 
Én csak úgy szeretlek mezítelenre vetkőztetem csapongó vágyaid, amikor izzik,
S magamba ölelem, hogy felöltöztessem a szerelmed ízével mikor épp csak parázslik.
Én csak úgy szeretlek , eléd térdep'lek, hogy belém botolj,
mikor csendes némaságod, szívedet ölni indul,......hogy megtartsalak.

Én csak úgy szeretlek.....

Én csak úgy szeretlek
mint legördülő könnycsepp szemedből,
mely Arcodon melegszik vízgolyóvá 
s ajkadra csordulva csókolja örökbe, hogy Tied. 

Én csak úgy szeretlek mint szerelmesét Testébe 
ölelő , s onnan kibugyborékoló Földi szeretet 
mely olvadó. 
Mint vakságod zálogát, hogy én legyek Szemed.
S midőn felismervén magadba ölelsz ,
végre áldásává lehessek égi reményeidnek.
...hogy én lehessek utad, s velem legyen hited.

HJ-nek

Elveszem!

Elveszem a könnyeidet.
Add nekem ....
Szívembe fojtott a bánatod.
Mégis szeretem. 
Nekem ígéred könnyeidet?
Akkor érezni mi marad Neked?
Életed könnyűid tavából ered.
Nem is sejted mily nagy ajándék Neked 
hogy vágyad tüzét elszenvedheted!

Belőle fakad művészeted. 

Milyen csodásan zendülnek húrjaid
szív- szerenádod angyalok pengetik.
Hangoddal zümmögöd vágyaid dalát 
Szerelmed himnuszát még az ég sem írja át.

HJ-nek

Mind azé ki szeret.

Az eged nem a Tiéd!
Csak a Te gyönyörű felleged,
Mi megláttatja szívedet, Tiéd!
A Végtelen idő Ura Neked adta,
hogy lásson Téged egy pillanatra.
Hogy tudja ajkad mosolyog,
s bánat felhő, gond nem emészti
szerelme teremtményeit !
Hogy hiszed, s követed Isten szavát!
hogy hiszed hűségét, ajka mosolyát.
Hiszed a lenyugvó, s fölkelő Napot,
Hiszed a holdjait, s a Varázslatot,
Hiszed hogy ölelése Valódi, 
S mit rád hagyott felelősséggel hordozod
S az ajkak meggyógyulnak ott,
s a teremtésben a múltnak gaza kifonnyad
s az élet nem sorvad, mert Égi folyónak
lesz medre miden földi alkotó!

Eltűnődtem......

Eltűnődtem.
Én ki lennék akkor ha
nem csak Haza lennék, 
és nem csak lom, és gyom,
és eldobható kolonc,
És nem seprű , és lapát,
és nem mázsás kő, vagy cseppnyi gyász, mit leráz
a kényelem......
Ha nem az lennék kit leteper a közöny,
s ha néha a könny nem csak
Isten szeméből hullna rám....
de szeretőm lenne az Igazság....
mely tabu, s nem érintheti Földi kívánság,
csakis a remény.
S míly'' parázna gondolat cikázna, ha nem lennék az 
magam, ki lennék ha érteném magam
a szökkenő, tűnő , tovarezdülőt....

Eltűnődtem......

Eltűnődtem, hogy mikor sírt az Isten,
s görnyedten cipelte a rettenet keresztjét,
vajon mit mondhatott?
Nos aki szenved nem súgja fülekbe,
hogy gyertek kedveskéim, kínozzatok,
mert én értetek szívesen halok........
De azt mondja! 
A szentségit minden gonosznak.
Gonoszok magva . Ropogjatok.
S midőn megtartatott, s felemeltetett
vissza tért tanítani.
Figyeljetek!
Minden mi legősibb oda tér vissza,
áldani Népét az Ősi halomra,
tudatni, hogy tőle soha 
el nem távozott!

Ma is......

Ma is az Ég vizébe küldtem a sóhajom,
s a könnyeimmel még mindig áztatom a Hazám Földjét.
Ó Isten ki vagy a Mindenek Hatalmas menedéke!
Te oszd a jogot, s az Igét, hogy lássanak!
A test kevés már annyi könnyet ontani 
hogy érezze a Világ itt jártodat.
S ha már én sem leszek, akkor ki fog Neked Dalolni?
Azt a dalt Mi a szerelmünket öröknek ígéri!
Nem hallgathatok.....
Még száznegyvennégyezer dalt ígértem, s Míg
maradok, átdalolom a Földgolyót,
s addigra ideérsz, tudom!