Hányszor megfogadtam....

Hányszor megfogadtam, hogy többé nem sírok,
Hogy a gyöngeséggel egyedül elbírok.
Két vállra fektetem azt ki megbánthatna.
Lebirkózom, s többé nem lesz soha magva 
félelemnek.
S így lett. Két vállra fektettem azt ki sosem bántott,
S szívvel birkóztam le a megsebzett Világot
magamhoz Ölelni.
.....hogy megérezze, az is aki ma sem tudja
milyen mikor hozzád ér az Isten ujja,
Tanítani

HJ-nek

Hangod ereszted a szélnek...

Hangod ereszted a szélnek. Vidd! Súgod,
S mill'om szív küldi vissza e szelekkel:
Én is- Én is- Én is szeretlek.............
"Koronája olvad a létnek."
Vajon melyikük az ihlető?
A szerelmes selyem-zsák - szavadra foltodat illesztő 
villám madár?
Vajon kiért repülöd köreid oly vad repüléssel?
Hálód apró szemű, szivárványból szőtted. 
S ki abba berepül " fogoly madár " már.
Nekem csak apró jelet hagytál.
Nem bánom.

Az Őz és az Íjász Szerelme.

Vers az Ismeretlen kedvesnek.

Hallgatom, az őz nyomon felserkent
bokros csokrokon daloló hamvas halmokon
hogy"csillan meg az oltalom. 
Ott hol ösvényt nyit a cserjés,
szép szemű vad Ős szerelmét hívja...
Lombjában gidának szökellését 
őrzi ölelve... 
Hamvadon is hamvas epedve ,
Álmos ágyékára csitítja 
a rezzenőt.
Illanóra űzi, mikor a hajnal 
napba permetezve indul vakítani. 
S két karcsú inában erősre gazdagítja.

Tangó

Hallgasd!
Ma minden hang szerelemről beszél...
Minden hangjegy sorban áll a csókodért...
A csókom beszél helyettem,
a hangjegyekben.... a szívem üzen,
lelket lehel belőlem,hogy érezz.....
hogy érezd.......ölelni akarlak!
Érezd! Akarlak................

.

.

Ha érinthetnélek.......
a hangommal szeretnélek érinteni....
S ha megérintettelek,
az érintésemmel akarlak Megáldani!
Hallgasd, nem akarok mást Tőled,
csak szeretni...... csak szeretni.....

A dalnokoknak.....

Ha táncra hívod a szerelem testét....
Hangoddal szorítsd hogy megkeressék,
azok, kiknek énekeled!
Érezzem ! Hogyan égeted !
A tánc tüzében ! A hangod felett .....
a szerelemben hamvadni vágyó érzékeket!
Halljam hogyan feszíti hangod
Csendesen is erőddé búgatni galambod......
Az Égbe zúgatni szívharangod!
Még több alázat, még több fegyelem,
Még több ölelés, még több kegyelem.....
S tudom hogy hozzám megérkezel!
Légy mindig nagy vadász!

Ha meghalnék...

"Ha meghalnék, csak annyit akarok ajkatok Őrizzen.
Égi Papok , mert támpillér, s Isteníj a Ti ajkatok,
Hogy belé sajdulva örvend'jem VAGYOK.

Ha meghalnék csak annyit akarok szemfedőm legyen a Ti szárnyatok.
Mert szívvel látom azt ki szívdalt zokog, s tollat ragadva 
maga lesz "MAGOTOK "a Jövőnknek .

Ha meghalnék, csak annyit akarok,az Én karommal sirasson a karotok,
mert én visszatérni tőletek akarok szívhangot lehelni Égi dallamok.
Szív ritmust dobolni Földi mellkasok.

A dal Varázslója......

Ha már úgy érzed.......

Ha már úgy érzed ,
sehol nincs oltalom,
akkor jössz rá csak, hogy
a Szíved még dalol!
Ott élsz!
Ott a Menedék!
Karjában Maga ringat
a Szív, és az Ész! 
Az ott marad mindig Neked!
Azzal ölel a Mindenek!
Vedd magadra az Élet csókját!
Azzal vészeld át a bánatok poklát!
Zenélj! Míg élsz! Ezzel szóljad..
Szívharangját az Ősi Szónak!
Keringőzz! Csókolj! Míg csak élsz!
Feledd azt mind, ki bánatot mért!

Ha........

Ha közös a jel,
és közös a szó
akkor ki az aki mégis neked való.
...mert ha mindenki ugyan az,
akkor ki az aki zsákodra folt
s pont az aki neked szabad ?
.
.
Nincs szó s nincs jel.........
és mégis érkezel
abból ami nem közös 
mert Csak a Tiéd.

Ha hallgatok is......

Ha hallgatok is meghalok!
Már Felkentek a századok
szólnom Isten hangján kongatva
szerelmes Szív Harangotok!

Nézzétek megjöttem!
Veletek eszem az Élet kenyerét 
s Ízéért veletek imádkozom!
A "Golgotát" nem az Isten mérte.
Az Ember volt mindig Ember ellensége. 
Nem az sarcol ki öléből ölelte élővé
szerelmes" Magyari" Magotok!

Az elemek Istene nem vádol Népet.
Az Isten szereti az "Emberiséget".
Az Ember ellensége a " Hatalmi kényszer "
tékozolja el "Lélekutatok"!

Ha elmerülnék.....

Ha elmerülnék,
mert nincs kéz egy sem 
ki utánam kapna ,
mikor lehúz a közöny, 

Ha testemen felhorgadna
az összes fájdalom,
s kinyílna sebezni
mint arcodra kent könny.

Ha látnád hogy eldőlve reszketek,
s nem tudnék többé hímeset 
faragni, csak kékeket....

mindig csak a kékeket

S ha virág helyet csak 
két szikla szirt közé préselném
egymásba a feledékeny Népeket.

Ha szoknya nadrág lenne,
Kalap kendő volna
És a szíved helyett
izzó világolna

Télen eső esne,
Nyárban hó szitálna
Ha a csókok helyett 
fájdalmam cikázna.