Az Őz és az Íjász Szerelme.

Vers az Ismeretlen kedvesnek.

Hallgatom, az őz nyomon felserkent
bokros csokrokon daloló hamvas halmokon
hogy"csillan meg az oltalom. 
Ott hol ösvényt nyit a cserjés,
szép szemű vad Ős szerelmét hívja...
Lombjában gidának szökellését 
őrzi ölelve... 
Hamvadon is hamvas epedve ,
Álmos ágyékára csitítja 
a rezzenőt.
Illanóra űzi, mikor a hajnal 
napba permetezve indul vakítani. 
S két karcsú inában erősre gazdagítja.
Életerőre, rebbenőre, iramlóra szabadítja.....
S bár vissza húzza, hívja, 
Vadász tekintetébe csitítja hamarost.
Vissza táncol még az Égi szemekre ,
De vadász tekintetébe már igézve merül.....
Természet alkotta otthonába visszatérni vágyik
de hiába....
Tenyeréből a fű csomóra
csókjából lehel szerelmest az alkotóra, 
s megindul a vadász felé. 
Karjára pihen sután,
majd tova szökken.
Így köszön, 
s akkor boldogan lábaihoz térdepel
a szerelmes íjász, s átveszi védelmét
szelíden.