Hozzál vissza.......

Hozzál vissza .. közeledbe... amíg lehet.
de csak addig kapaszkodj belém amíg szerethetek.
Míg kezem nem üres levegőt markol
Míg lesz aki ajkával öleli a hangom.
Míg a csókjaimat nem kell elrejtenem...
s míg vakon is becézni tud mi szerelem!

Amikor megérint mi én vagyok Neked.
Az repít fel.. fellegeken túlra ..s 
kezedbe arcomat simítva élem...szívedet. hogy én is legyek.
..s e dal mi még képes Földre csókolni..
mert én Nélküled már nem vagyok semmi,
csak hervadó szóvirág
s képzeletbe temetett...

Hová menne....?

Hová menne ki szívekben honos?
Gyökere Házadból s Háza van Hazádból... 
S mint túlviselt csecsemőt hordtál ki vágyadból..
Megszültél magodnak,magvető szavadból.

Kicsit véres lettem, kicsit érdes lettem,
kicsit mindent elviselő bölcs öreges lettem.

Élő szíve vagyok immár Földeteknek. 
Poros idő- kút káváján túlcsordult könnyeknek
érkeztem Hazát újító reményednek.

Szeretettel:
Évi

Holnap Újra.....

Holnap újra Napot várok.

Kikeletet, szép Világot!

Ajkon zengő bársony felhő,

Égben járó , víg tekergő....

Látogassa Egemet!

Amikor magasba kémlelő szememmel

Arcod látom fellegekben....

Megvigasztal. engemet.

S amikor énekben hívlak,

Megjelenj az álmaimban

S én hűséges szív csokrommal

Megcsókoljam szívedet,

Ha lehet, ha nem lehet.

Schvalm Rózsa: Hol az élet utak véget érnek

Című versére

S mikor kik szíve egymába érve....

S mikor kik szíve egymásba érve képes mind
egy azon hangos szeretetből dalra fakadni,
Ott lesz megterítve az a tükör asztal
gazdagon megrakva szerelmes szavakkal,
öröm zenével, tánccal,és kacajjal,
s mindannyian egymás szemében
gyönyörködve az élet sokszínűségében
együtt vacsorálunk a Mindenekkel!

Schvalm Rózsa : Hit nélkül c. versére

Újjá születésed......

Újjá születésed Isten ajándéka.
Senki nem simíthat oly békésen karjára 
mint ki maga is már gyökerétől ága.
S akkor megnyugodhat szíved az Ő szívén.
Akkor békét lelhetsz csendes ölelésén
Szíved választottja ott vár az út végén. 
Jövődbe zárt múltad méltó örökségén.

HJ: Himnusz a Pávának versére

Be szívesen magamra venném, 
ha nem látnám hazám
gyöngykoszorúra érdemesebb Ifjait!
Azok a gyermekek, kik Hazám dalait
oly szívvel éneklik, mely az én lelkemnek
nyit mélységeket!
Ott az érdem!
S míg velük, s veletek énekelhetek,
s ringathatom szerelmeteket 
táncaink örömére,
addig a szerelem örökké izzani fog.
Láthatatlan szerelmes lélek karotok 
hevíti!
Láttam örültem, táncra penderültem,
s ropni fogom örökké a létezésben,
és még azon is túl!

A vágy mit elloptak szívemből...

A vágy mit elloptak szívemből
kik csak kísérleteztek szavaimon.
S egy sem volt, ki azt súgta volna
Téged akarlak szeretni ! Szabadon.....
Úgy dobtak el mint alig égett
cigaretta szálat,
S csodálkoztak hogy miért füstölök.
S egynek sem jutott akkor eszébe 
hogy az Élet ezzel szanaszét görög...
Mert kit szerelmese sem ismer.....
az fakul , mert elnyílni módja nincs idő
S ha öntözné szívtelen , hamis.....
Inkább száradna el tövig maga is.

Heltai Jenő: Vallomás c. versére.

Itt-Ott

Még itt-ott csendesen fellobog,
mi férfiból ...... s nem andalog,
de tisztelve hagyja útra kelni,
azt ami neki sem baba holmi.
S nagy kegyesen arra kéri,
kímélje érzékeit.
Így ne dobd elé a szívedet,
ha nem adód ajándékba hozzá
testedet.
Csak tartson messze így magától, 
kiben a szerelem tüze lángol,
de másnak tartogatja azt.

Kinek szíve fáj....

Kinek szíve fáj, mind bolyong,
mert hazáját belepte rég a gond,
de számon kérni sosem fogja
azokon kiknek szívébe lopta saját vágyait.
Csak azt veti el kik vágya hamis. 
Ki nyerészkedik a másik gondjain.
Ki erkölcsöt hirdet , de váddal él,
s mások köntösébe törli kezét.
S ha vihar jő azt mondja" tőlem el!"
Miért zúghat úgy a végtelen?
És félelme nincs csak attól 
hogy menni kell...
Pedig Neki üzen a Végtelen!
Ember Szeress!

Ha...

Ha egyszer valóban megszólítana,
ki folyton mások tollából köszön.
Talán akkor szabadulna a 
a régen elzárva sínylődő öröm. 
Arcok mögé nem kellene néznem,
csak sarkig kitárt szívvel zenélnem
s mi magánynak indult
társas létté válna
s feloldódna a csend mámorába...
hisz oda vágyik mióta él.
De jaj rebben az elme.
Csalfa szemekre nem igéz szerelmet.
s Szó is mint őz riadtan iszkol.
Mi marad a vágyainkból ha 
nem az az Ítész, ki maga is csendben él.