Mint mikor.........

Mint mikor egy parányi virág a Hó aló kikandikál,
s fél hogy arra járó nagy "parány "le ne döntse,
fejét hó színére festve keresi menedékét. 
Ég szeméről kérlelt fátylat, hogy védje,
s e menedéke örökké való legyen általa. 
De mi ég Urának kedves, 
hogy ne lenne az kedves Embereknek is?
Így tépik, zúzzák míg Isten engedi.
S mikor már csak itt ott rejtegeti fátyla
akkor bele hervad az Út porába,
s a kicsi hó bojtos fejű , 
menedékért esengő.

HJ-nek.

Aki egyszer.......

Aki egyszer vétkezett, mert remegett, és szenvedett,
S a vétkét nyűgnek érzi, s a szerelmével nem becézi,
Az nézzen mindig fel az Égre!
Nézzen bele a Napsütésbe, s ha vétke nem több,
mint hogy szeretni vágyik, akkor ne gyötrődjön,
mert csüggedés, pánik, nem segít.
Képzelje el, hogy Isten karja szerelmes szeretetével 
Átkarolja, s nem hagyná el Őt sohasem.
S akkor ott biztos lehet benne, hogy az Isten
Valóban átölelte,mert Isten Maga a Hűséges Szeretet!

Minden vándor.....

Minden vándor, ki szívvel alkotott,
időtlen ajándékot hagyott itt a Földön...
s az óceán Vizéből kérte rá az áldomást.
S mi dal szárnyain ringatta szívét Égi magasságokig
az oda varázsolta Nekünk dalai ideéig 
a Mennyországot, ahonnan érkezett. 
....mert nem létezik Békésebb üzenet,
mint ami azt suttogja..... Szeressetek.
Eléd igézi a Láthatárt.
A Bíbor színűt, avagy a Kék csodát,
mi az Útra csomagol elemózsiát.....

Istenem! Uram!

Ma azért Imádkozom, hogy erőt adj kitartanom, míg elmehetek.

Hosszúnak érzem az időtlen perceket,

Akárcsak az Időben eltelteket.

Nincs cél, ha a Cél magad vagy,

S társad kiszakadt karja vagy.

S Társad nem lehet veled.

Én hiába kereslek, nem talállak,

Fáradok,

Az Éjszakáknak íze keserű.

Ami édes az mind elmúlt régen.

Vagy tán sose volt.

Elfújta az idő.

A teremtésmű a halállal valódi.

Eldobottan nem jó öröklétet élni.

Az Örök az aki halni vágyik,

Hogy Veled élhessen mikor megszűnik . 

Isten látja a szívedet....

Isten látja a szívedet, amikor csak kapni akarsz,
Börtönöd az Neked!
Amikor úgy kérsz hogy mire megkapod,
Már rég elfelejtetted azt a Napot mikor két karod
Isten szívébe kapaszkodott.
S hálád már messze csavarog, egy újabb kérést 
súgva, de a két karod rég nem ölel, 
csak magad mellett lógatod. 
Ölelj míg lehet. Mert az ölelés varázsa az mi Neked
Mennyeket varázsol.:) 

HJ-nek

Mily sebezhető a lélek,
ha félti szíve kincsét,
mert nem adja annak,
ki kirabolná mindég.
De ki szívvel simít rá áldást
mind azé.
Hát rebegj Imát magad a
Napba,
Az érted eljövendő holnapokba!
Légy vitéznél is vitézebb,
Te légy szerelemből
Maga, az ÉLET!
S akkor nem mástól várod hogy emeljen, 
de Te leszel sokaknak ki szívvel emel fel,
s e vétlen Ős- Reményben az örökről
akkor, ott abban a felejthetetlen találkozásban Érted,
egy időtlen ölelésben melléd fog térdepelni 
az Isten.

Volt egy kicsi virág.......

Volt egy kicsi virág.
Azt mondták rá hetyke,
kalapjába tűzni
még senki sem merte.
Néha meglocsolta egy - egy nagyon bátor,
majd hervadni készült már
az Út porától.
Mégis ott a virág 
ami sosem hervad.
Isten locsolóval
feje fölé ringat
egy jókora felhőt,
azzal vigasztalja.
S amikor már ázik,
és már nagyon fázik,
akkor a szívében
szerelem virágzik,
sok ezer szívének,
ha egy meg soh'sem kéri

Harmath Józsfnek

Igaz!
Szerelem nélkül az élet,
fagyott virágba lehelt ígéret.
De én csak rövid időnkre fagyok,
míg korom sötétben "izzadnak "csillagok.
Aztán megenyhülve hullni érek,
S megnyílik eltakarni "a földi kéreg".
S akkor újra felszínre érek, 
mikor az első ibolya részeg,
s bódultan csókolózik a nappal 
vágyat sugárzó Harmat pirkad abban.
A Föld az Éggel akkor nászra lép.
Majd karjára vesz s ringat Égi lét.
Fényem a kékem.
Felhőm a lényem.
Benne a szellő,
szeretet emlő.

Hogy nem lehet szeretni.........?

Hogy nem lehet szeretni azt a kezet 
mely munkától kérges, töredezett?
Hogy nem lehet szeretni azt a szemet,
mely élet útját rejti, könnyterhes éveket?
Monoton csendes megfelelést, 
Lázadó lázas szeretet keresést.
Mindent oda adót annak aki kéri...
Kinek Imája élete lépteit dicséri.
Ki szívével írja s énekkel kíséri. 
Majd szóval is munkálja, s tettével zenéli..
Ki kételkedik folyton, mert erején térdepel.
Ki szívére szorítja ....

HJ-nek

S ha egyszer lehetnék magamé, 
ahogy nem vagyok,
begyűjteném ajkadról az összes harmatot.
Ahogy beszélsz az kedvesebb a méznél,
kedvesebb minden zajló ölelésnél.
Csak olyan ,
mint a harmat, mely megtapad
a szomjas virágon,
és ott marad
inni adni néki.