ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA... 

   / Petőfi Sándor /

Itt van az ősz, itt van ujra, 
S szép, mint mindig, énnekem. 
Tudja isten, hogy mi okból 
Szeretem? de szeretem. 

Kiülök a dombtetőre, 
Innen nézek szerteszét, 
S hallgatom a fák lehulló 
Levelének lágy neszét. 

Mosolyogva néz a földre 
A szelíd nap sugara, 
Mint elalvó gyermekére 
Néz a szerető anya. 

És valóban ősszel a föld 
Csak elalszik, nem hal meg; 
Szeméből is látszik, hogy csak 
Álmos ő, de nem beteg. 

Levetette szép ruháit, 
Csendesen levetkezett; 
Majd felöltözik, ha virrad 
Reggele, a kikelet. 

Aludjál hát, szép természet, 
Csak aludjál reggelig, 
S álmodj olyakat, amikben 
Legnagyobb kedved telik. 

Én ujjam hegyével halkan 
Lantomat megpenditem, 
Altató dalod gyanánt zeng 
Méla csendes énekem. - 

Kedvesem, te űlj le mellém, 
Ülj itt addig szótlanúl, 
Míg dalom, mint tó fölött a 
Suttogó szél, elvonúl. 

Ha megcsókolsz, ajkaimra 
Ajkadat szép lassan tedd, 
Föl ne keltsük álmából a 
Szendergő természetet.