Magyar karácsony
.
Arról a Szent Magyar földről,
melyet tőlünk elraboltak,
amelyet most gyáva rablók,
gaz árulók bitorolnak.
Valaki egy fenyőfácskát,
hozott nekem karácsonyra
ahol az én bölcsőm ringott,
onnan hozta, onnan hozta.
Elvágták a gyökerétől
és bedugták egy favázába,
az eleven gyökér helyett,
ez a faváz lett a lába.
De sok földönfutó Magyar,
osztozik e szörnyű sorsban,
akit csonkán elüldöztek,
koldus-mankón járnak mostan.
Az én gyökerem is ott van,
ahol azé a kis fáé,
ott van-ezer éve-van ott,
ősapámé, ősanyámé.
Szinte hallom, hogy mit suttog,
nekem az a csonka fácska,
s panaszára mit felelget,
sajgó szívem dobbanása.
S, amint ráhull egyre könnyem,
a kis fenyő meg-meg rezzen,
s hirtelen egy szörnyű erőt,
érzek meg a két kezemben.
A szeretet Szent ünnepén,
lángba borul imádságom,
verd meg Isten, azt ki oka,
hogy ilyen a Szent karácsony.

Tábori Piroska

Üzenet Erdélyből

Üzent az Olt, Maros, Szamos,
minden hullámuk vértől zavaros.
Halljátok ott túl a Tiszán,
mit zeng a szél a Hargitán,
mit visszhangzanak a csíki hegyek?
Erdély hegyein sűrű fellegek.
Ez itt magyar föld, és az is marad,
tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kel,
segít a víz, a tűz, a csillagok,
és nem leszünk mások, csak magyarok!

Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk,
halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős turul madár,
nem is lesz gát, és nem lesz akadály.
Ember lakol, ha ellenünk szegül,
a székely állja rendületlenül.
Üzenik a gyergyói havasok:
megvannak még a régi farkasok.

Elő velük!