Veres péter

        Én nem mehetek el innen

Én nem mehetek el innen sehova-sehova,

nekem nincs útlevelem , nincs gazdag rokonom,

       nincs pénzes barátom,

millió sárbba ragadt paraszt a szomszédom,

ezeknek sorsa az enyém , s az is marad örökre.

Nekem csak térkép a nagyvilág,

talán sohase látom Párizst , Rómát ,

sohase látom amerikát , sem a dél-tengeri szigeteket,

barnás folt marad számomra a sziklás spanyol föld,

és zöld folt marad a szibériai sztyeppe.

Azt mondta egyszer valaki,úgy mondják , egy görög

        bölcs:

,,adj egy szilárd pontot,és kifordítom sarkaiból a világot."

Én megtalálom azt a pontot , egalábbis önmagam

         számára.

Ez a föld az , amelyen élünk :

a sziksós puszta , a ragadós televény,a szaladó homok

és a zöldellő dombok földje - Magyarország,

s a tizmillió magyar , aki benne él.

Hogy szép-e a mi hazánk,szebb-e,mint másoké,

nem tudom nem is keresem :

hogy fegyverrel hóditottuk, vagy munkával szereztük,

beköltöztünk-e , vagy a földből nőttünk :

mindegy ma már - egyek vagyunk vele .

Napunk közös a többiekkel , de a mi csíráinkat is

        felébreszti,

a felhők elszállnak felettünk , de esőjüktől a mi füveink is

        nőnek :

a mások szép és gazdag földjét én hát nem irigylem .

Lábommal bokáig járok a magyar sárba,

arcomat kicserzi az éles pusztai szél,

szemeimet kicsire húzza a kemény sivatagi napfény :

gondjaim lehúznak a földre , vágyaim fölemelnek a felhők

      fölé,

nincsen más számomra,mint emésztő töprengés , forró

vágyak és kemény akarat :

ide kell hoznunk a nagyvilágot ,

ide kell hoznunk mindent, ami szép , ami jó,

ami nemes és ami érdemes.