Ez egy szufi történet: egy öregember, egy fiú és a szamaruk együtt vándorolt. Már egészen közel értek egy városhoz, ahogy mindketten ott mendegéltek a szamaruk mellett.
Arra ment néhány iskolás gyerek, és kuncogni, vihogni kezdtek:
- Nézzétek ezeket a bolondokat! Ott van velük egy egészséges szamár, ők mégis gyalogolnak. Legalább az öregember ráülhetne a szamárra.
Az öregember és a fiú meghallották ezt:
- Most mi legyen? Az emberek nevetnek rajtunk, és nemsokára beérünk a városba, úgyhogy jobb ha úgy teszünk, ahogy ők mondják.
Így hát az öregember ráült a szamárra, a fiú pedig követte őket.
Megint csak közel értek néhány emberhez, akik ahogy megpillantották őket, így szóltak:
- Nézzétek! Az öregember ott ül a szamáron, az a szegény gyerek meg gyalogol. Ez képtelenség! Az öregnek kellene gyalogolnia, a gyereknek meg a szamáron kellene ülnie.
Helyet cseréltek hát: most az öreg kezdett gyalogolni, és a fiú ült a szamáron.
Megint jöttek néhányan, majd így szóltak:
- Nézzétek ezeket a bolondokat! És milyen szemtelen ez a fiú, hogy ő ül a szamáron. Az öreg talán az apja, vagy a tanítója, aki mellette gyalogol. Ez ellenkezik az előírásokkal!
Mit kellene tenni hát? Mindketten úgy gondolták, csakis egy megoldás van: mindkettőjüknek rá kell ülni a szamárra, hát így is tettek. De megint csak jött egy-két ember, akik így szóltak:
- Nézzétek milyen kegyetlenek ezek az emberek! Az a szegény szamár majd kileheli a lelkét: két ember egy szamáron. Inkább nekik kellene cipelniük azt a szegény szamarat a vállukon.
Már majdnem elérték a városhatárt, amikor elértek egy folyóhoz és a rajta keresztülívelő hídhoz. Újra tanácskozni kezdtek:
- Jobb lesz, ha úgy viselkedünk, ahogy az itteniek jónak látják, különben őrülteknek fognak minket nézni.
Kerestek hát egy bambusznádat, azt rátették a vállukra, és úgy cipelték a lábánál fogva fellógatott szamarat. A szamár ellenkezni próbált, hisz a szamarakat semmire sem könnyű kényszeríteni. Megpróbált elszökni, mert ő nem akart a társadalomhoz alkalmazkodni, nem akarta azt csinálni, amit a többiek mondanak. De a két ember túlerőben volt vele szemben, a szamárnak tehát meg kellett adnia magát.
A híd közepére érve azután megint szembe találkoztak egy csapat emberrel, akik hamar körül is vették őket:
- Nézzétek ezeket az őrülteket! Soha nem láttunk még ilyen háborodottakat! A szamár arra való, hogy a hátára ülve közlekedjetek, nem pedig arra, hogy a vállatokon cipeljétek! Megőrültetek?
A szamár a nagy tömegtől egyre nyugtalanabbá vált, végül annyira izgatott lett, hogy leugrott, és a hídról a folyóba zuhant, majd odaveszett. Mindketten leballagtak a folyópartra, ám a szamár már halott volt. Leültek, majd az öreg így szólt:
- Figyelj most rám...
Ez egy nem mindennapos történet, hiszen az öreg egy szufi mester, egy megvilágosodott ember volt, a fiú pedig a tanítványa. Az öregember épp egy leckét próbált megtanítani a fiúnak, mert a szufi bölcsek mindig úgy tanítanak, hogy szituációkat teremtenek. Ők azt mondják, a szituáció átélése nélkül nem lehetséges mély megértés. Így hát ezt a szituációt is csak a fiú számára hívta elő. Az öregember tehát így szólt:
- Látod, épp úgy, ahogyan most a szamár, te is halott leszel, ha túl sokban követed mások véleményét. Ne törődj azzal, hogy mit mondanak mások, mert milliónyi ember él még rajtad kívül, akiknek mind-mind más véleménye lesz. Mindenkinek megvan a saját véleménye, és ha te ezekre hallgatsz, az a halálodat fogja jelenteni.
Ne hallgass senki másra. Maradj mindig önmagad. Egyszerűen csak menj el mellettük, és légy közömbös. Ha állandóan másokra figyelsz, akkor mindenki ide-oda fog rángatni. Soha nem leszel képes elérni a saját legbensőbb központodat.
Mára mindenki excentrikussá vált. Ez a gyönyörű szó azt jelenti, ,,a középponton kívül lévő", és általában az elmebetegeket hívjuk így. De mindenki excentrikussá vált, mindenki kívül került a középpontján, és az egész világ ehhez segít hozzá, mert mindenki ide-oda lökdös téged. Az anyád észak felé, az apád dél felé, a nagybátyád, a bátyád, a feleséged mind-mind más irányba. Mindenki egy bizonyos irányba akar téged terelni. Egy idő után elérkezik a pillanat, amikor már sehol sem vagy. Ott vagy minden utak kereszteződésében; északról dél felé, délről kelet felé, keletről nyugat felé ráncigálnak, és te semerre sem haladsz. Idővel ez az állapot állandósul, és excentrikussá válsz. Ez a helyzet. És ha továbbra is mások véleményét hallgatod, ahelyett, hogy a saját központodra figyelnél, ez az állapot továbbra is fennmarad.
Minden meditáció ahhoz segít hozzá, hogy megtaláld a középpontodat, hogy ne azon kívül élj, segít, hogy eljuthass a saját középpontodba.
Hallgass a belső hangodra, érezd, és indulj el ezzel az érzéssel. Egy idő után majd nevetni fogsz mások véleményén, vagy egyszerűen csak közömbössé válsz irántuk. És amint megtalálod a középpontodat, rendkívül erőssé válsz. Akkor már senki sem tud ráncigálni, lökdösni téged semerre - senki nem meri. A középpontodban olyan hatalmas erővel rendelkezel, hogy aki csak közel jön hozzád, egyszerűen elfelejti a véleményét. Ha valaki azzal a szándékkal érkezik, hogy elráncigáljon valamerre, amint hozzád ér, elfelejti, hogy mit is akart. Sőt, amint a közeledbe ér, ő kerül a te hatásod alá.
Így történhet meg, hogy egyetlen ember olyan erős lesz, hogy egy egész társadalom, egy egész történelem nem képes egyetlen centire sem elrángatni. Így létezhetett Buddha, így létezhetett Jézus. Egy Jézust meg lehet ölni, de semmire sem lehet kényszeríteni. Elpusztíthatod a testét, de őt magát nem taszíthatod arrébb egy centit sem. Nem azért, mert annyira hajthatatlan vagy makacs lenne, hanem pusztán azért, mert ő már lénye középpontjában van, és tudja mi a jó neki, mi az, ami boldoggá teszi. És ez megtörtént: őt nem tudod új célok felé csalogatni, nincs az a vonzerő, ami képes lenne őt bármi más cél felé elcsábítani. Ő már megtalálta az otthonát. Türelmesen végighallgat téged, te azonban nem tudod őt elmozdítani. Ő már ott van a középpontban.

Neked ajánlom elsősorban,Réka!szeretettel.....