Egy ember elindult a híres mesterhez, hogy megtapasztalhassa a megvilágosodást. Ahogy kapaszkodott felfelé a meredek hegyi ösvényen, megcsúszott, és egy mély szakadékba zuhant. Jól meg is ütötte magát, de a testi fájdalmánál sokkal nagyobb volt a lelki szenvedése. Úgy érezte, ez egy jel volt arra, hogy még nem méltó a Mester elé érkezni, olyan hibái vannak, amelyek megakadályozzák a megvilágosodásban. Elhatározta, hogy most mélyen magába száll, és meg fogja keresni ezeket a gyengeségeit. Ott ült és meditált a szakadék alján, sötétben és hidegben hosszú napokon át. Sorra vette az életét, mindent újra átgondolt. Néha körülnézett, de a helyzete nem változott: még mindig a gödör alján ücsörgött.

Aztán egyszer csak lépéseket hallott. Felnézett, és nagy örömmel fedezte fel odafent a Mesterét.

- De jó, hogy itt vagy, Mester! Kérlek, világosíts fel, mert már napok óta itt ülök, és még mindig nem jöttem rá, miért kerültem ide!

Mire a Mester:

- Nem tudom, miért kerültél oda. De azt látom, hogyan tudnál kijönni. A hátad mögötti fa gyökerein könnyedén ki tudsz kapaszkodni.

- De hát a megértés, a felismerés nélkül hogyan fogok megvilágosodni, Mester?

- Idefent világos van…

"Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra."/Weöres/