Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz
És hogy szembe mersz -e nézni a vágyaiddal.
Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tünj szerelmeidért, álmaidért
És azért a kalandért, hogy életben vagy.
Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját,
Hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai,
Hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől
Hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e a fájdalmamat
És a fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd,
Vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak,
Hogy tudsz-e vadul táncolni az extázistól megrészegedve anélkül,
Hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak,
Reálisak és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.
Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni,
Hogy hű maradhass önmagadhoz.
Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e s ez által megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik,
És hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni és
A tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!
Nem érdekel, hol élsz és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után,
Megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt,
Amire szükségük van.
Nem érdekel, ki vagy és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe és nem hátrálsz-e meg.
Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről,
Amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal és hogy igazán
Szereted-e azt a társaságot,
Melyet üres óráidra magad mellé választottál.