A Beszélő Fény krónikája*

Akasa a Beszélő Fény, TAO örök emlékezete; a hindu hagyomány szerint a világegyetem anyagának legfinomabb állaga; az az ősi, minden formától mentes közeg, amely még nem anyag, de az ideánál és az erőnél már sűrűbb rezgésformákat alkot. Tulajdonképpen átvezető híd szellem és anyag között. Egyes misztikusok asztrális tűznek is nevezték. Az élő tűz és fény ugyanis az Akasa egyik megjelenési formája. E közeg azonban sohasem nyilatkozik meg olyan mulandó módon, mint a materiális tűz és fény. Lényegében képlékeny – minden hatást megőriz, és készségesen kitölti az idea által beléje helyezett formákat –, mégis statikus elem, mert mozgásba lendítéséhez szellemi impulzusokra van szükség. Ezek alapján az Akasa a tehetetlenség és a formálhatóság elve. Az indiai kozmogónia a Beszélő Fény különböző energiaminőségeiből (a tattvákból) építi fel a látható világegyetem minden jelenségét.

Akasa legfőbb tulajdonsága, hogy a belékerülő aktivizálódó formát vagy egyszer már elindított mozgást – ide tartoznak az ideák is – eredeti állapotukban megőrzi. Mivel Akasában nincsen súrlódás, az egyszer nekilendült mozgás korszakokon keresztül tovább működik benne. Amikor egy korszak lezárul, Akasa lappangó állapotban megőrzi az energiamintákat és az emlékképeket. Az új léthajnalon azután ezekből az ideacsírákból kelnek új életre a régi gondolatok. Ezért tanítják Indiában, hogy Akasában minden emlék, elhangzott szó, lejátszódott esemény örökre megmarad, s folytonosan ismétli önmagát. A látnok ezért bármikor újra kifejtheti onnan a határtalan múlt valamely történetét.
Azok az emlékképek, amelyeket Akasa képlékeny közege megőriz, s amelyek magukban hordozzák a múlt és a jövendő csíráit, képnyelven tárolódnak. Itt a képírás nem szó szerint értendő. Helyesebb az „élő szimbólumok” meghatározás, mert az e közegben lüktető ábrák nem tartoznak a geometria merev törvényei alá, hanem az élőlényekhez hasonlóan folytonosan változtatják, kiegészítik alakjukat. Az Akasa-jelképek önmagukban ismétlődő formaállapotok periodikus visszatérését mutatják. Ilyenformán egy élő kép fejlődési folyamatának kiindulópontját és annak minden változatát megjelenítik. E változatok a legkülönfélébb fokozatokon, ellentétes alakzatokon mehetnek keresztül, és helyes megfejtésüknél sok függ attól, hogy melyik megjelenési állapotukban pillantjuk meg őket. Egy ilyen hieroglifát akkor vettünk át, értettünk meg teljesen, ha az szemléletünk folyamán visszatér kiinduló alakzatához, amelyben először érzékeltük. A Beszélő Fény jelképeinek törvénye hasonló tehát az álomszimbólumok törvényéhez. Az álomban felmerülő képek szintén plasztikusak és átolvadnak egymásba. Egy különbség mégis van közöttük: az álomszimbólumoknál csak a változást szemléljük, az Akasa-jelképeknél azonban meg kell ragadnunk az önmagába visszatérő lényeg, a periodicitás örök mintázatát is.
Ezek az ábrák azon a síkon, ahol szemléljük őket, élőlények – éppúgy, mint ahogy annak a világnak a lelkes lényei számára a mi sűrűbb, fizikai világunk sötét és merev szimbólumok sorozatának tűnik.

,,