Szakács Eszter:
A kétely nélküli látványt.
A tenger titkos zsargonbeszédét.
Levélutakat.
Elképzelt csillagképeket az el nem képzelhető valóság fölött.
A paleokastritsai olajfákat.
Maréknyi szélbe szórt homokot.
A saját álmomban való ébredést,
és a más életekbe veszett életeket.
Az első találkozás boldog rettenetét.
S végül e hiú szavak májusi hóesését,
ahogy elolvad a számon, mielőtt megcsókolnál.

A ragaszkodásról és a lehetõségekrõl
Olyan idõbe születtünk, amikor a világ figyelmét az anyagi javak megszerzése köti le. Az élet értékét a megszerzett pénz, tárgyak, végzettségek mennyiségével mérjük, s arra a kérdésre, hogy ki vagy, mindig ilyen választ kapunk: X.Y. vagyok, borász, vagy portás, vagy agyakutató. Tényleg ez határozná meg életünk értékét? Tényleg az lenne életünk célja, hogy felhalmozzunk olyan értékeket, amelyek pusztán azért jelentenek számunkra is valamit, mert a körülöttünk lévõ világ számára áhítottak, és amikor mi megszerezzük õket a világban elismerés vagy irígység ébred irántunk?

A SZÉL

Ma lágyan suttogó, szelíd szellõ vagyok,
Zöldelõ mezõkön föl s alá sétálok,
Csókot lehelek a bimbók ajakára,
Édes meleg csókom hû szerelmi zálog.
"Nyíljatok, nyíljatok, tavasz szép leányi,"
Ezt sugom fülökbe, "nyíljatok, nyíljatok!"
És õk szemérmesen levetik leplöket,
S én szép keblökön a kéjtõl elájulok.

Holnap süvöltõ hang, vad fuvalom leszek,
Reszket elõttem a bokor, mert fél tõlem,
Látja, hogy kezemben kés van, köszörült kés,
S tudja, hogy lombjait azzal lemetélem.

AZ ÁLOMHOZ

Ó, csöndes éjjel enyhe balzsama!
Lágy ujjaiddal érints könyörülve
s fénytõl futó, éjimádó szemünkre
boruljon a felejtõ éjszaka;

ó, édes Álom! hogyha akarod,
törd meg dalom most s fogd le gyenge pillám,
vagy várd meg a záró áment, amíg rám
a mákonyos ágy suttog altatót;

de óvj s erõsíts, mert a vánkoson
a sírba szállt nap árnya átoson;
ûzd el szobámból a busarcu gondot,

mert éjjel áskál, mint sunyi vakondok;
csukd el a lelkem ékszerét vigyázva
s fordítsd meg kulcsod az olajos zárba.

, AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN ? Casanova

Emlékeim visszatérnek s kézen fognak majd
S megmutatják merrõl jött s milyen volt a zaj
Ami elkísér egy életen át s ettõl forog másképp a világ

Új szerelmek jöttek-mentek, hagytak sebeket
Hátam mögött ezer sóhaj rajzol köröket
de elkísér egy életen át s ettõl forog másképp a világ

Ne feledd el régi álmod, álmodd csak tovább
Más ágyakon más szobákban nem számít ma már
de elkísér egy életen át s ettõl forog másképp a világ

Egy nap mikor minden csillag nappal is ragyog majd
Megérted, hogy miért és hogy mirõl szólt e dal
Ami elkísér egy életen át s ettõl forog másképp a világ
de mindig lesznek újabb és újabb Casanovák.

May it be..



lehet nyári mezõn
feküdtem hanyatt
s te vággyal telten
fölém hajoltál
szemedben napsugár táncolt

lehet, hogy nem
ismertük föl egymást
és lehet, hogy igen
lehet szeretteink akkor
nem haltak meg
s aki fontos volt nekünk
velünk maradt

lehet lélekben társak voltunk
szeretõk, testvérek,
anya és gyermek
lehet most barátok leszünk
ha elhisszük egymásnak
éltünk mi már sok életet

lehet szeretni fogsz
és lehet hogy gyûlölni,
lehet menekülsz elõlem
és én tetõled

de a kötés mely összefûz bennünket
lehet, nem enged el sohasem
(kedvesem...)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyulai Pál: Tanács





Kiket szeretsz s a kik szeretnek,

Ha bántanak, ha megsebeznek:

Ne haragudj' rájok sokáig!

De öntsd ki szived', s ha letörléd

A fájdalom kicsordult könnyét:

Bocsáss meg! hidd, enyhedre válik.



Oh egymást hányszor félreértjük,

Szeretteinket hányszor sértjük,

Bár szivünk épen nem akarja.

Mi is talán vérzünk a sebben,

Nekünk is fáj még élesebben

De büszkeségünk be nem vallja.



Ne légy te büszke, légy õszinte,

Hived legott azzá lesz szinte,

Oszlik gyanu, megenyhül bánat;

Oly hirtelen jöhet halálunk

S ha egymástól haraggal válunk,

A sírnál késõ a bocsánat!

 

Müller Péter: A szeretetrõl



Néha, akit a legjobban szeretünk, úgy suhan el mellettünk az életben, mintha egy szembejövõ gyorsvonat lehúzott ablakában állna. Te jobbra robogsz, õ balra, éppen csak integettek egymásnak, dobogó szívvel: - Szervusz! ...Szervusz! ... Vagy Még? ... Én is vagyok! ... Isten veled! ... Mikor
találkozunk? ... A választ már nem hallod.
És élsz tovább egy olyan világban, ahol nem a szíved rendezi az emberi kapcsolataidat. Ez nem is baj. Az igazi szeretet olyan, mint az atomenergia.

 Vasas Mihály: Van mikor. . .



Van, mikor kék az ég,
Csendes.
S van, mikor ez épp elég!
Van, mikor látsz egy madarat,
mely suhan.
S jó tudni, hogy szabad.
Van, mikor az erõ hatalom!
Vagy érdem?
De ez csak egy múló alkalom.
Van, mikor tudni veszélyes,
s káros.
A tudás jó! de kényes.
Van, mikor tûrni bölcs dolog!
S lám:
Ki ezt tudja, mindig boldog.
Van, mikor a szerelem fáj,
Tép,
Éget, mar, sötét, homály...
Van, mikor az élet szomorú
s kemény!
De nem! Ez nem háború!
Van, mikor nem süt a nap,
S hideg van.