Ady Endre

 TEMETÉS

Temetek, gyászom van, lélekölõ gyászom,
Temetem elhervadt, boldog ifjuságom,
Amennyi örömet nyújtott hébe-hóba,
Azt mind belezárom sötét koporsóba...
-- Szól a harang búsan, végsõt üt az óra.

Nincs ember szivében oly keserû bánat,
Mint az én szivemben. Elnémítja számat...
Itt rebeg ajkamon az utolsó nóta,
Aki nekem dalolt lenn a koporsóba
-- Szól a harang búsan, végsõt üt az óra.

Ki fog majd dalolni boldogságról nékem?
Ki ad majd szárnyakat a göröngyös élten?

TEMETÉS

Temetek, gyászom van, lélekölõ gyászom,
Temetem elhervadt, boldog ifjuságom,
Amennyi örömet nyújtott hébe-hóba,
Azt mind belezárom sötét koporsóba...
-- Szól a harang búsan, végsõt üt az óra.

Nincs ember szivében oly keserû bánat,
Mint az én szivemben. Elnémítja számat...
Itt rebeg ajkamon az utolsó nóta,
Aki nekem dalolt lenn a koporsóba
-- Szól a harang búsan, végsõt üt az óra.

Ki fog majd dalolni boldogságról nékem?
Ki ad majd szárnyakat a göröngyös élten?

TEMETÉS

Temetek, gyászom van, lélekölõ gyászom,
Temetem elhervadt, boldog ifjuságom,
Amennyi örömet nyújtott hébe-hóba,
Azt mind belezárom sötét koporsóba...
-- Szól a harang búsan, végsõt üt az óra.

Nincs ember szivében oly keserû bánat,
Mint az én szivemben. Elnémítja számat...
Itt rebeg ajkamon az utolsó nóta,
Aki nekem dalolt lenn a koporsóba
-- Szól a harang búsan, végsõt üt az óra.

Ki fog majd dalolni boldogságról nékem?
Ki ad majd szárnyakat a göröngyös élten?

A Beszélõ Fény krónikája*

Akasa a Beszélõ Fény, TAO örök emlékezete; a hindu hagyomány szerint a világegyetem anyagának legfinomabb állaga; az az õsi, minden formától mentes közeg, amely még nem anyag, de az ideánál és az erõnél már sûrûbb rezgésformákat alkot. Tulajdonképpen átvezetõ híd szellem és anyag között. Egyes misztikusok asztrális tûznek is nevezték. Az élõ tûz és fény ugyanis az Akasa egyik megjelenési formája. E közeg azonban sohasem nyilatkozik meg olyan mulandó módon, mint a materiális tûz és fény.

A paraszt és a csacsi
Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át
szánalmasan bõgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is
tehetne.
Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már
betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat.
Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és
elkezdtek földet lapátolni a kútba.
A szamár megértette mi történik és elõször rémisztõen üvöltött.
Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott.